Szekeres Viktor

Világpremier lesz itthon a Prince of Persia és a Robin Hood

Nyáron ismét több filmet is az amerikai premier előtt láthatunk, többek között Ridley Scott Robin Hoodját és a Perzsia hercege című videójáték-adaptációt. A Shrek 4-re azonban várnunk kell.

Elnézve a hazai nyári mozis premiereket, több világpremierre is bukkanhatunk, több film esetében nem kell heteket várnunk Amerikához képest, hogy láthassuk. Sőt, ezen alkotásokat egy nappal Amerika előtt láthatjuk, hiszen nálunk csütörtök, náluk pedig péntek a mozis hét kezdete.

A Vasember 2. mellett, mely továbbra is 8 nappal az amerikai premier előtt van kitűzve hazai bemutatóra, rögtön láthatjuk május 13-án a Robin Hoodot, 20-án a Perzsia hercege: Az idő homokját (ugyancsak 8 nappal az amerikai premier előtt), 27-én pedig a Szex és New York 2-t. Ez azt jelenti, hogy a májusi nagy filmek közül mindössze a Shrek a vége, fuss el véle című animációs filmre kell várnunk, hiszen a Shrek 4 Amerikában május 20-án, nálunk július 8-án lesz látható. Jelen tervek szerint június-júliusban még a Toy Story 3. esetében számíthatunk világpremierre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tower Guard #1
    Robin Hood, meg a Prince tényleg nagy durranás lesz, de a Clash of the Titans meg a From Paris with Love sem lesz egy übergagyi film ahogy elnéztem a bemutatót.