Szekeres Viktor

Folytatódik a Terminátor: Sarah Connor krónikái

Megállás nélkül folytatja a Cool a Terminátor: Sarah Connor krónikái című akciósorozat a második évaddal, így a rajongóknak ezúttal nem kell két évad között több hónapot várni.

A Cool tavaly év végén kezdett el hétvégenként új amerikai sorozatokat adni, a sok Miami helyszínelők, Doktor Csont, Cobra 11 és Gyilkos elmék ismétlés mellett a Chuck, az Agymenők és a Terminátor: Sarah Connor krónikái indult el. Bár a három sorozatból kettőt ideig-óráig az RTL Klubon is lehetett látni, a nagyon gyenge nézettségnek köszönhetően azok csatornát váltottak.

A csatorna kiadott műsorrendje szerint a Terminátor: Sarah Connor krónikái, az első évad fináléja utáni héten azonnal folytatódhat a második szezonnal. A 10. rész kezdési időpontja február 27-e, 22 óra 20 perc. (A sorozat azért ért el ilyen hamar a második szezonjához, mert a sorozat az évad közepén indult Amerikában, s így csak kilenc rész kerülhetett adásba.) Üröm az örömben, hogy a második évad egyben a sorozat zárószezonja is, hiszen a leforgatott 22 rész után több nem készült és nem is fog készülni belőle.

A második évad nyitórészének, a 10. epizódnak a tartalma a következő: A robbanást követően Cameron életben marad, de megsérül a chipje, aminek következtében ismét pusztító üzemmódba áll, és megsemmisítendő célpontként azonosítja Johnt. Charley eközben kétségbeesetten keresi Johnt és Sarah-t, mert nem tudja, hogy élnek-e még. Anya és fia Cameron elöl próbál menekülni, aminek egy nagy karambol lesz a vége. Sarah megsérül, de később sikerül elkapniuk Cameront, és kiemelni a chipjét. Sarah úgy dönt, hogy végleg meg kell semmisíteniük, de John az utolsó pillanatban mégis reaktiválja a robotlányt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Airbus A380 #36
    3-adik évad nem lesz mert az USA-n belül a sorozat piszkosul leszerepelt, viszont nagyon valószínű hogy lezáró nagyfilm (mint a szökésnél is) lesz!! (én valahol olvastam tán pont az SG-n, csak valszeg S.C-t más játsza mert a színésznő terhes. De még ha jól tudom forgató könyv sincs csak engedély a csatornától szal gyanítom még jó 1 év legalább.
  • goger #35
    énis csatlakozom a jókívánságokhoz, kb le-hat a cikkíró mert hirtelen azthittem h lesz 3. évad erre látom h a fos cool-on megy, kit érdekel :S
    Soha nem ütök meg ilyen hangnemet egy fórumon sem, de most azthiszem ilyen cikkhez iylen hangnem illik!
  • kalapos01 #34
    Hehe, ezt észre sem vettem. Mármint az ajánlásokat. Viszont kár, hogy lemaradtam a kommentekről, mert a hírt kihagytam, mert tudtam, hogy jön a 2. évad. Viszont ez az új komment idehozott. és csak nézek, hogy mi a gond? Folytatódik a sorozat? FOlytatódik. Rögtön. Nincs fél év szünet, hogy szokás. Igazából nem is tudom, hogy lehet félreérteni, hiszen a cím is magyar és a sorozat Amerikában már rég vége, hogy a francba folytatódhatna? Így ez az értelmezése eleve kizárható. Attól, hogy van pár eszesjóska, aki a saját ostobaságát a címre fogja, attól még nem a cím a hülye, hanem az, aki hülyeségeket hisz.
  • smaszi #33
    Ja és még egy idegesítő dolog: ha tudományos cikket olvasok az ajánlóban miért nem a témával kapcsolatos cikkeket ajánlja az oldal? Pölö most olvastam a "A sebesség öl" c. cikket, és "Léderer Ákost letiltották a sportközvetítésekről" meg a Hajdú ökörködése a heti hetesekkel az elsődleges ajánlása az oldalnak...
  • smaszi #32
    Ritkán szólok hozzá az ilyen cikkekhez,mert általában hidegen hagy, de ez most már tényleg kezd kicsit idegesíteni engem is. Az hagyján, h. félrevezető, de h. minden cikknél, ahol bevethető, be is vetik, az már tényleg gusztustalan (alja bulvár-húzás). Mert nem hiszem, h. bármi haszna is származna ebből bármelyik hirdetőnek, aki itt van jobb oldalt. Mert ha magamból indulok ki, akkor én amióta csak Sg-zek (talán 3-4 éve), azóta 1x sem érdekelt, h. mi villog, vagy mit hirdet ez, meg az itt oldalt (vagy akárhol). Ergo éntőlem max. a klikkelések száma növekedett, de az sem a hirdetőnek, csak az sg-nek. De hogy megvan a véleményem rólatok, az is biztos...
  • Athor #31
    Ugyan, gyerekek! Az igaz, hogy először én is megörültem, de nem mondjátok, hogy bedőltetek?? :) Ha az sg volna az elsődleges hírforrásom sorozatügyben, még akkor sem hinném el az ilyen címeket... hiszen láttunk már karón vajút.
  • alien47 #30
    Csatlakozok az előttem felszólalókhoz.
    Nyalja meg a gólyómat a cikk írója.

    Reményt adott a szalagcím, hogy lesz 3. évad.
    Így átbaszni az embert.


    !!!!!!!!!!!!!!Köcsögök!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
  • HerrKiss #29
    A cikk címéhez csak annyi kellett volna, hogy "... a Cool TV-n" és már nem tévesztette volna meg az embereket. Ugyanakkor pl. én örülök neki, mert csak az 1. évadot láttam, azon kevesek közé tartozom, akinek tetszett, és ha nincs ez a cikk, nagy valószínűséggel lemaradtam volna a TV-adásról (arra meg szerintem esély sincs, hogy kiadják a 2. évadot is DVD-n).
  • FefeeX #28
    Hm, már leírták előttem többen, remélem, Szekeres Viktor koma hamarosan repül már, mert nagyon sok van a rovásán...

    (FYI olvasottság: a felháborodott olvasók nem fognak hírdetést olvasni, főleg nem hirdetésre kattingatni, elküldik Viktorkát a búsba aztán lelépnek... Nem biztos, hogy érdemes a már amúgy is megtépázott presztízst ezzel tovább rombolni... Kick and ban viktor!! )
  • Ray78 #27
    Hmm...... idézem magam egy másik hozzászólásból. "Kezdem megszokni ezt az igénytelenséget csak azt nem értem hogy lehet valaki olyan HÜLYE ,hogy ezért fizetést is ad........ "