SG.hu·

A Sötét lovag rendezője segít be az új Superman-filmbe

Miután a 270 millióba kerülő Superman visszatér világszerte csak 391 millió dollárt termelt, ezért a Warner egy időre parkolópályára állította a szuperhőst. A reboot munkálataihoz azonban leszerződtették Christopher Nolant.

A Warner Bros. még egyszer meg akar próbálkozni Superman mozis felélesztésével, s miután elsőre, az X-Men-filmeket készítő Bryan Singer vezérletével nem sikerült a kísérlet, másodjára Chris Nolanhez fordult a stúdió. A Batman: Kezdődik! és a Sötét lovag rendezője a tervek szerint afféle mentor lesz, a készítési munkálatokat fogja felügyelni.

Persze a "Superman 3.0" egyelőre még csak nagyon korai előkészületi fázisban leledzik, de a Warnert nem hajtja szerződési kötelezettség, mint egyes stúdiókat a Marvel-filmek esetében. A tervek szerint az új film nem a Superman visszatér folytatása lenne, de ez nem jelenti azt, hogy a főszereplő Brandon Routh és a rendező Bryan Singer ne térne vissza, hiszen a bukás ellenére hivatalosan még nem mondtak le róluk. Az mindenesetre Warneres források szerint biztos, hogy a stúdió tudja, mit akar megvalósítani és azzal is tisztában van, hogy mit nem szabad tenni, hiszen tanultak az előző kudarcból.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lAngelus2010. 02. 10.. 20:39||#8
Hogy ez a cikk engem miért nem lep meg...!
© Chris052010. 02. 10.. 18:38||#7
Brandon Routh szerintem jó Superman volt egyébként. Tom Wellinget is nagyon el tudom képzelni és jól is alakítja C. K.-t, de szerintem nem a színész volt a probléma az elõzõ filmben.
© xido2010. 02. 10.. 14:55||#6
Brandon is szimpatikus és jól állt neki a kosztüm,de vegyék vissza a civil-lúzer alteregót,ami jól állt a 70es években C.R.-nek,az neki nem,inkább modern legyen,mint a Lois & Clark sorozatban..nem kell erõltetni ezt a 30-40 évvel ezelõtti divatkódexet😊
© Darth Sith2010. 02. 10.. 11:00||#5
Welling + Nolan + ILM = jó esélyek 😊
© Narxis2010. 02. 10.. 10:50||#4
Jaja, zsír lenne!
© G222010. 02. 10.. 10:27||#3
Tom Wellinget Supermannek !
© sugarman2010. 02. 10.. 07:54||#2
birom, amit máshol csak pletykaként kezelnek még, itt már kész tényként állítják be.
© Kojiro2010. 02. 10.. 02:28||#1
lófasz és estifény