MTI

Véletlenül a netre került Antal Nimród akciófilmje

Véletlenül rövid időre fölkerült a PlayStation Networkre Antal Nimród Szállítmány című akciófilmje, amely decemberben mutatkozott be Amerikában.

A Sony Computer Entertainment képviselője elismerte, hogy egy hiba folytán a múlt hét végén néhány óráig le lehetett tölteni a PlayStation hálózatáról a filmet, ám ahogy észlelték a történteket, a filmet azonnal eltávolították a lapról és megtették a szükséges intézkedéseket, hogy ez ne fordulhasson elő többet - idézte a Variety.com cikke az illetékest. Az nem derült ki, hányan tölthették le a produkciót a hálózatról, amelynek 33 millió regisztrált felhasználója van világszerte. Mindenesetre a Szállítmány a történtek után tömérdek kalóz filmoldalra került fel. (A Szállítmány egyébként 15,8 millió dolláros (3 milliárd forintos) mozibevételt hozott a Sonynak.)

A hollywoodi szaklap forrásai szerint elképzelhető, hogy a Sony a DVD-megjelenés előtt a PlayStation Networkön akarta forgalmazni a filmet - ahogy a Derült égből fasírt esetében is tette -, csak véletlenül korábban nyomták meg "a gombot". A Los Angelesben született magyar származású filmrendező Budapesten szerzett filmes diplomát. Kontroll című filmje 2004-ben Cannes-ban és a Magyar Filmszemlén is a legjobb elsőfilmes alkotás díját kapta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pixx #8
    Azt akarod mondani, hogy az SG néhány hírben azért lassú, mert MTI vesz meg minden hírt...ha szánalom...másfél-két hetes a hír ez karácsony este történt a psn hálózatán...
  • winnie #7
    ezért mondom. az mti adta ki valamikor ma vagy tegnap ezt a hírt. onnan slisszant át jó pár sajtótermékbe. fogadjunk, hogy ott lesz vagy volt a metropolban is.
  • pixx #6
    "idézte a Variety.com cikke az illetékest "
  • winnie #5
    reklamálj az mti-nél:)
  • gothmog #4
    Véletlenül letöltődött és véletlenül meg is néződött. Bocs Nimród...
  • pixx #3
    Mikor ide írtam, még nem volt ott az sor...
  • ADAMEX9 #2
    "Mindenesetre a Szállítmány a történtek után tömérdek kalóz filmoldalra került fel."
  • pixx #1
    Ez aztán a sebesség ez kb. másfél hete történ...egyébként már a torrentre is felkerült a PS3 felhasználok jóvoltából.