SG.hu·

Új sorozatokban bízik a Viasat 3

A Viasat 3, ahogyan minden év elején, úgy 2010 első három hónapjában is megpróbál újoncsorozatokat, újdonságokat bevetni annak érdekében, hogy a nézőket maga mellé állítsa.

A Viasat 3 jó ideje próbálkozik már, hogy valamilyen új sorozattal megszorítsa vagy legalább megközelítse a Helyszínelők-sorozatok által elért remek nézőszámokat, de a közönség eddig még az olyan mind kritikailag elismert, mind Amerikában nagy sikert arató szériák esetében sem reagált tömeges képernyő elé vonulással, mint a Dexter vagy a Kés/alatt.

Ezúttal 2010. első negyedévében olyan újoncok kerülhetnek képernyőre, mint a Showtime csatorna fekete humorral átitatott kórházas sorozata, a Jackie nővér (Nurse Jackie), melyben Edie Falco alakít csalárd és gyógyszerfüggő ápolónőt. Ugyancsak év elején fog bemutatkozni az Egy kapcsolat szabályai (Rules of Engagement) című szituációs komédia, melyben egy jó ideje házas pár és frissen házasodottal "osztja meg" kérve-kéretlenül tapasztalatait. És hasonlóképpen újdonság lesz az ABC csatorna idei sorozata, a Kupidó (Cupid), mely az azonos eredeti című, de nálunk korábban Ámor nyila titulusra hallgató 1997-es széria feldolgozásaként fogható fel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© emile zola2010. 01. 01.. 14:10||#4
hát szómiszó, tényleg eléggé elfajult ez a csatorna is
amikor elõször lett kábeltévénk, ez volt a kedvenc csatornám, de manapság szinte sosem nézem, mert alig van rajta nézhetõ mûsor
© winnie2009. 12. 30.. 11:41||#3
"Megérdemli, hogy letûnjön a színrõl, mert amivel a nézõket magához tudta volna vonzani, ( szemét módon átadta a kézilabda BL sugárzási jogát a tv6-nak. amit nagyon kevesen tudnak fogni )"

a kézilabda nem volt nézõvonzó, de ha az volt, akkor persze, hogy átadta, hiszen fel kell futtatni a másik csatornát. (és a "nagyon kevesen tudnak fogni" az több mint 1 millió háztartást jelent. nem úgy kell gondolkodni, hogy ha neked nincs, akkor senkinek nincs. egyébként viasatjuk sincs sokaknak.)

"Ha a két magyar rádióadót meg tudták szüntetni, aminek maximális nézettsége volt, én nem fogom a pártfogásomba venni a viasat3 -at, de ugyanúgy távozhatna a tv2, ill az rtl club is."

és jönne a helyére két másik ugyanolyan csatorna, mint a rádiók helyére. ugyanazokkal az emberekkel. (a két rádiót nem szûntették meg, csak bénák voltak.)
© szuszék2009. 12. 30.. 10:21||#2
"aminek maximális nézettsége volt" Elnézést a hibáért,
nem nézettsége, hanem hallgató tábora volt.
Bocsánat
© szuszék2009. 12. 30.. 10:18||#1
Megérdemli, hogy letûnjön a színrõl, mert amivel a nézõket magához tudta volna vonzani, ( szemét módon átadta a kézilabda BL sugárzási jogát a tv6-nak. amit nagyon kevesen tudnak fogni ) ill felhívni a figyelmet, hogy ilyen csatorna is van.
Ha a két magyar rádióadót meg tudták szüntetni, aminek maximális nézettsége volt, én nem fogom a pártfogásomba venni a viasat3 -at, de ugyanúgy távozhatna a tv2, ill az rtl club is.
Szerintem