Szekeres Viktor

Ilyen rosszul film még nem kezdett

Bár a Zombieland nagy siker volt az elmúlt hetekben, egy másik horrorparódia negatív rekordot állított fel Amerikában, ugyanis előadásonként alig 1-2 néző lézengett a vetítésein.

Ha már a napokban az Alkonyat: Újhold nyitónapi rekordjától volt hangos a mozis bevételekkel foglalkozó sajtó, akkor nem lenne fair elhallgatni, hogy milyen negatív rekord született a hétvégén Amerikában. A nyitóbevételekről szóló hírünkben már említettük, hogy ismét egy horrorparódia került bemutatása a kinti mozikban, melynek címe Transylmania, melyet részben természetesen Romániában forgattak.


Az Agyatlan ágyasok 1-2. (Dorm Daze 1-2.) készítőgárdájának (íróinak, rendezőinek) új alkotásánál ugyanis még sosem nyitott rosszabbul olyan film, mely legalább 1000 moziban került bemutatásra. A Full Circle stúdió produkciója 1007 moziban mindössze 263 941 dollár bevételt volt képes fialni, ami 262 dolláros mozinként átlagot jelent, s ebből az adatból körülbelül meg lehet becsülni, hogy előadásonként hány nézőt láthatta vendégül a Transylmaniával a filmszínházak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zorrobomber #6
    Trailer alapján ez k**** nagy!! :D
  • kukacS3K #5
    ez már annyi alpári hogy kötelező megnézni és jópont (a trailer alapján) hogy kihagyták a fekahumort (nooffense) és valami annyira borzalmasat hoztak létre amit muszáj megnézni -> nem velük röhögünk hanem rajtuk
  • kalapos01 #4
    Egy: a film tök jó, én speciel ajánlom. Helynként gusztustalan, de szerencsére bőven a 300-paródia meg a több hasonszőrű felett van minőségben. Kettő: meg is válaszolhatod a kérdést, hiszen te olvastad a hírt, te vagy az első kommentelő, csipkedted magad.
  • sugarman #3
    Nem piszkálásbol, de kivácsi vagyok. Kit érdekel, hogy egy 0ad rangú film rosszul kezdett? Kb akkor naponta lehetne ilyen cikk.
  • joco1114 #2
    @sugarman: nekem sok információ volt benne, bár abban igazad van, hogy két hiba tényleg becsúszott, biztos vagyok benne, hogy javítani fogják.
    1) bemutatás<u>r</u>a a kinti mozikban
    2) nézőt <strike>láthatta</strike>láthatott vendégül
  • sugarman #1
    Megint egy értelmes cikk, tele értelmes mondatokkal.