Szekeres Viktor
Antal Nimród megint megmutatta?
Antal Nimród a Kontroll után, de az új Predátor-film előtt tavaly leforgatta A szállítmány című filmet, mely nem sikerült rosszul, ha hihetünk a kritikáknak.
Tavaly nyár végén került dobozba A szállítmány (Armored) végső verziója, melyet a forgalmazó Sony, illetve a közvetlen gyártó Screen Gem eredetileg idén nyár végén engedtek volna moziba, de végül a meglehetősen kihalt decemberi első hétvégére száműzték a filmet. A 20 millió dolláros költségvetésből készült mozi kapott némi marketingtámogatást, bár a plakátot már nem tudták eladni a filmben szereplő színészek (Matt Dillon, Laurence Fishburne, Jean Reno) arcaival, így az meglehetősen személytelen lett.
A film végül 6,5 millió dollár bevételt hozott az első három nap vetítései alapján, ez majdnem egymillióval elmarad Antal előző hollywoodi filmjének, az Elhagyott szobának kezdő eredményétől. Persze mindez - mint ahogy előző stúdiófilmjének szereplése - nem befolyásolja a magyar rendező hollywoodi megítélését, amit jelez az is, hogy a Predátor rendezését már A szállítmány premierje előtt ráosztották. Egyik oldalról a stúdiók tehát elégedettek Antal Nimród teljesítményével, másik oldalról a közönség nem igazán érdeklődött eddig filmjei iránt.
A nagy kérdés mindig az, hogy a hivatásos megmondóemberek, a kritikusok hogyan vélekednek a munkáiról. A filmes kritikákat remekül összegyűjtő Rotten Tomatoes weboldalon jó pár véleményt el lehet olvasni, bár az is igaz, hogy míg a nyári filmek esetében akár 100-150-re is rúghat a kritikák száma, addig az Armored-ról mindössze 22 sajtóorgánum nyilvánított véleményt. A 22 kritikából 10 pozitív, 12 pedig negatív, így jelenleg a szétkenődött zöld paradicsomot érdeklő 45%-on áll A szállítmány, aminél a heti top 10-es filmek közül mindössze 3 jobb akad. Utóbbi remekül jelzi, hogy milyen alkotásokat játszanak jelenleg a filmszínházakban.
Mivel bárki írástudó kinevezheti magát kritikussá, így a kisebb oldalak és lapok véleményeit kihagyva inkább az elismert orgánumokkal érdemes törődni, s bizony mind a New York Times, mind a Los Angeles Times jó véleménnyel van a filmről, akárcsak a ComingSoon filmes oldal. A NYT szerint Antal filmje "pofátlan B-film, egyszerű, brutális és olykor esetlen, de egyáltalán nem buta és nem is rossz". A LAT is B-filmnek aposztrofálja az Armored-ot, ami "nem fog díjakat nyerni, de megnyugtató bizonyítékkal szolgál azzal kapcsolatban, hogy igenis van hely a CG-filmek által elárasztott mozis palettán a jól kivitelezett B-moziknak". A ComingSoon szerint a film "egy erős koncepcióval rendelkező rablós mozi, mely ugyan a műfaj jellegzetességei miatt olykor kiszámítható, de szerencsére az erős rendezés és a jó színészek megmentik azt."
Persze az elit kritikusok közül sem jött be mindenkinek a film. A Variety a recenziója szerint "egy langyosan tipikus, félresikerült rablást bemutató" filmről van szó, mely nem képes megragadni a nézők figyelmét. A Hollywood Reporter zsurnalisztája pedig amondó, hogy egy eleinte érdekes, figyelemfelkeltő történet válik zavarossá a történet előrehaladtával, mközben kliséhegyeket próbálnak lenyomni a néző torkán. Ugyancsak negatív kritikát közölt A szállítmányról az Entertainment Weekly, mely szerint a film "kiszámítható és felejthető és szerencsésnek tekintheti magát, hogy nem csak DVD-n került bemutatásra."
A vélemények tehát megoszlanak, abban azonban a kritikák is egyetértenek, hogy nem kimagaslóan jó vagy rossz a film, tehát valószínűleg nagyon nem lehet mellényúlni vele, a többség afféle "egynek elmegy" véleménnyel fog bírni. Persze minden ember esetében legnagyobb súlya a saját véleménynek van, így igazából a kritikák csak afféle iránymutatásnak tekinthetők.
A film magyar nyelvű előzetese