SG.hu·

Hollywood legnagyobb bajban lévő produkciója

Tényleg nem tudni, hogy melyik volt az az utolsó nagyobb szabású hollywoodi produkció, amit ennyit kellett halasztani, aminél ilyen sokat kellett volna újraforgatni, illetve amelyet ennyiszer újra kellett volna vágni. Van még esély a sikerre ezek után?

Szegény (Farkas)embert az ág is húzza, pedig, ha belegondolunk, akkor már egy éve elkezdődött a nagyköltségvetésű szörnyfilm reklámozása, hiszen eredetileg tavaszi premiert terveztek neki, melyből idővel novemberi bemutató lett, s jelen állás szerint február 12-én kerülhet az amerikai és 11-én a hazai mozikba.


A legutóbbi hír a Farkasemberről, hogy ezúttal a vágót, Dennis Virklert kellett leváltani, s helyette érkezett Mark Goldblatt (Terminátor 2) és Walter Murch (A tehetséges Mr. Ripley, Ghost), hogy újravágja Joe Johnston rendező munkáját. Annak a Johnstonnal a munkáját, aki az eredeti rendezőtől, Mark Romanektől vette át a filmet, melyhez májusban Vic Armstrong forgatott le újra jelenetek a második unit rendezőjeként.

Sőt, nemrég még Danny Elfmannek, a zeneszerzőnek is ajtót mutattak és Paul Haslingert vették fel helyette.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© newil2009. 11. 27.. 20:33||#8
Várjuk szeretettel,jól fog jönni a sok "vámpíjos" filmek után.
© Barakukk2009. 11. 27.. 16:06||#7
Valkûr is nagyszabású volt, azt is majdnem egy évig tologatták, ha nem tovább és semmi gond nem volt sem a filmmel, sem a bevételekkel.
© bitbandita2009. 11. 27.. 10:02||#6
Szerintem meg Benicio Del Toro k.rva jó választás a fõszerepre. Ebbõl a trailerbõl mondjuk nem derül ki, de hidd csak el. Sõt, inkább nézd meg ezt az elõzetest, sokkal többet elárul a hangulatból is: http://www.youtube.com/watch?v=VS02xaTIdRI
Hugo Weaving meg azzal a bajusszal és akcentussal... priceless 😊
© FefeeX2009. 11. 26.. 13:15||#5
Áhh, de jó az elõzetes szerint... És szerintem egyrész a színészek miatt, másrészt meg a sok újramunkák miatt, valószínûleg nem sz@rral gurigáznak, ha rossz lett a vágás, stb, akkor csinálják is újra, nagyon is sok múlhat ezen...
© emile zola2009. 11. 26.. 13:03||#4
érdekes filmnek tûnik, A. Hopkins +1 pont már alapból.
A farkas hapsinak viszont eléggé debil feje volt alkalmanként, én inkább röhögten rajta mintsem megijedtem volna😄
© Etinger2009. 11. 26.. 12:55||#3
Elfman úgy tûnik szeret balhézni, nem ez az elsõ eset. Mondjuk Paul Haslinger erõsen költség kímélõ megoldás 😄😄
© Wolfi242009. 11. 26.. 11:20||#2
Pedig rohadtul érdekel a film, de hogy mi a szent szar ülnek rajta ennyi ideig? Ha már újravágták remélem durvábbra. Én meg remélem, hogy nem úgy állnak hozzá, mint az új Sherlock Holmes film. Oda illik a humor. Ide már annyira nem, szóval humor nem kell (max egy kis minimálisat), horror hangulat és amiben egyet értünk egy kis drámát is bele. 😊
© bladesoft2009. 11. 26.. 09:55||#1
"Danny Elfmannak ajtó" Vajon miért nem tudom elhinni hogy miatta nem lesz jó ez a film?
Reméltem hogy ugy állnak hozzá mint az új Sherlock filmhez.Több kaland (mint akció) több humor minimális dráma.