Szekeres Viktor

Megvan a Desperados főszereplője

Úgy tűnik, hogy a Universal Pictures nem vesztette el az Isla Fisherbe vetett bizalmát, hiszen az Egy boltkóros naplója után ismét csak egy főszereppel kínálják meg Sascha Baron Cohen feleségét.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint ugyanis Isla Fisher lesz a Desperados című komédia főszereplője, melyben egy haragos emailt küld kedvesének, aki miután lefeküdtek, kámforrá vált. Kisvártatva kiderül, hogy az illető egy mexikói kórházban fekszik kómában, így hát hősnőnk barátaival elindul délre, hogy meg tudja akadályozni a levél elolvasását.

A történet forgatókönyvét Ellen Rapoport írta, producerként Mark Gordon és Jason Blum jegyzi a filmet, mely a tervek szerint valamikor 2010-ben kerülhet mozikba, ha sikerül megtámogatni olyan mellékszereplő-gárdával, mely segítségével eladható lesz a film. Egyelőre Isla Fisher még közel sem akkora név, hogy könnyedén sikerre vigyen egy produkciót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #4
    Mintha a Cool Túrában is ez lett volna a sztori, csak ott egy videó megtekintését szerették volna megakadályozni.
  • Etinger #3
    Plusz minek kell hozzá délre menni? E-mail feltöréséhez :D
  • Loverman #2
    hát ne is, akkor már inkább a stílus megteremtőjét, a Commandos-t először.

    amúgy érdekes sztori, csak az zavar hogy miért kell megakadályozni hogy egy KÓMÁBAN lévő egyén elolvasson egy mailt?
  • CaptainRumi #1
    Hirtelen azt hittem a klasszikus PC játékot dolgozzák fel. De szerencsére nem...