Szekeres Viktor

Nagyszerű nézettséggel nyitott az új scifi-sorozat

Sokan mondják, hogy a scifi rétegműfaj, ezért készül olyan kevés, nagy közönség elé szánt scifi-sorozat, ezért nem lepik el a mozikat űrhajók, holott, ha a filmesek nekidurálják magukat, akkor egy-egy nagyköltségvetésű filmmel sok-sok embert moziba csalhatnak.

Valószínűleg ugyanez a helyzet a tévésorozatokkal is, mert miközben azt látjuk, hogy inkább kábelcsatornákra készülnek a műfaj képviselői, olykor az amerikai országos kereskedelmi csatornák is előrukkolnak egy-egy produkcióval. Idén az ABC mindjárt hárommal is, hiszen a Defying Gravity nyári bukása után jó számokkal mutatkozott be a Flashforward - A jövő emlékei, azonban a V premierje még azt is lepipálta.


A 80-as évek azonos című, Földet megszállós tévésorozatának feldolgozása 14 milliós nézettséggel nyitott ugyanis Amerikában, s ami még fontosabb, a kereskedelmi korosztályban szinte minden vetélytársát lepipálva nem elég, hogy a legnézettebb idei sorozat lett, de az összes széria közül is csak a fiatalok körében legnépszerűbbek, a Grace klinika, a Doktor House és a Született feleségek tudták megelőzni a heti összevetésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Fülüke #17
    Helósztok!
    A V (abc) című sorozatot már megy a tv-ben? Ha igen, akkor már van hozzá magyar felirat?
  • Athor #16
    Én sem pont erre számítottam a SGU kapcsán... de azért maradok, mert egyébként SG-fan vagyok. Vagy mondjuk inkább sci-fi fan, merthogy a BSG ugyanúgy bejött, mit a SG, vagy a Termi, alien, predi, stb...
  • bmw #15
    Hat szerintem is az SGU egy nagy csalodas....
    OLyan mint egy brazil/mexikoi szappanopera, csak a konfliktusok aztan semmi mas....
  • FoodLFG #14
    Nézd meg őt a firefly sorozatban is. Hosszú hajjal még szebb. :D
    Ráadásul a sorozat is komoly.
  • Wittgen #13
    Bocs, BSG helyett SGU-t akartam írni :)
  • Wittgen #12
    Kicsit összecsapottnak tűnt, de a színészekkel nincs bajom. Jó lesz ez, csak hagyni kell kicsit kiforrni. Azért a bevezető rész elbírt volna még kb 25-30 percet.

    Az Anna nevű idegent játszó színésznő nem kicsit szép és q*va jó hangja van

    A BSG meg jó lesz majd. Azért az tetszik, hogy nincsenek iqfighterek és hírók, akik mindent sec perc alatt megoldanak. Itt kicsit valóságosabbak a karakterek.
  • FoodLFG #11
    Egyszerűbb, ha felrakják torrentre. :D Bár amerikai sorozatban varezkodást hirdetni érdekesen hatna. Egyetlen sorozat (amit láttam), amiben a varezkodást egy kicsit is megpöccintették az a Planetes című anime volt. Az sem amerikai...

    De most tényleg, én sem értettem teljesen, hogy miért is azt csinálják, amit. Az emberbőrbe bújt idegenek is kicsit viccesek, főleg, amikor láttam, hogy az egyik egy földi csajjal jár. Jóvan. xD

    És pixxel is egyetértek.

    A Stargate universe is kezd kicsit béna lenni, de még mindig érdekesebb számomra, mint a legutóbbi Stargate sorozat, amit végig sem bírtam nézni.
  • azirafael #10
    Ámen. Ezzel telejsen egyetértek én is. 3. rész után már bírtam tovább nézni a szenvedésüket.
  • robertone #9
    A Stargate Universe nekem egy hatalmas csalódás és a képi világtól eltekintve köze nincs BSG szintjéhez, egy pocsék és erőltetett forgatókönyv által lehetetlen helyzetbe hozott, kínkeservesen vergődő sótlan és hiteltelen színészekkel legyártott silányság.
  • pixx #8
    Nagyon összevágott rész volt. Ez egy 1,5 órás résszel simán nyithattak volna, minden teljesen hirtelen történt, a csavarok előre érezhetőek voltak...a szövegek meg inkább hagyjuk...
    Nem rég néztem az eredetit, nem egy mai darab, de ott volt némi idő mire felpörögtek az események,...itt meg kapkodni kellett a fejed... borzasztóan rossz volt...