SG.hu·

Kamu volt a Michael Jackson-film kampánya

Ahogy az várható volt, a Michael Jackson-féle This Is It esetében, akárcsak a tavaly Hannah Montana koncertfilmnél, ezúttal is csak a beetetést szolgálta a kampány, miszerint csak limitált ideig lesz látható a film a mozikban.

Míg a Hannah Montana-koncert esetében a Disney egy hetet ígért, majd azt toldotta meg határozatlan időre szóló vetítéssel, a This Is It-nél a 2 hetesből lesz minimum 4 hetes, Hálaadásig szóló vetítés - Amerikában, Kanadában és a világ legtöbb országában.

Ez a "toldás" valószínűleg, ha siker a film, azért, ha bukás, azért következett volna be, de egyelőre nem beszélhetünk különösebb sikerről, hiszen jóval nagyobbak voltak a Sony elvárásai annál a 21 millió dolláros nyitóhétvégénél, amit a This Is It produkált 3481 moziban. (Összehasonlításul a Hannah Montana 3D-film koncert dokumentumfilm 3 nap alatt 683 moziban hozott 31 millió dollárt.) A kommunikáció ezzel szemben természetesen hatalmas érdeklődésről beszél, melyet a stúdió nem hagyhat figyelmen kívül és csakis a nézői igényeket szem előtt tartva tartják tovább moziban a filmet.

Ezzel szemben a Sony, mely 60 millió dollárt fizetett ki a filmért, 2 hét alatt Amerikában még a vételárat is alig kapná vissza, nem beszélve a reklámozás költségeiről, így nem csoda (és végképp nem elítélendő), ha a stúdió szeretne még egy kis bevételt. Más kérdés, hogy a "limitált idejű vetítéssel" kecsegtető kampányokat ezentúl nem biztos, hogy beveszik a nézők. (A Sony célja természetesen az volt a trükkel, hogy minél többen nézzék meg az első napokon, hogy minél hamarabb maximalizálhassák bevételüket és lássák, hogy mennyi sajtolható ki a This Is It-ből.)

Jó hír viszont, hogy a This Is It világszinten már 100 millió dollárnál tart, így mindenképpen minden idők legsikeresebb koncertfilmje lesz, hiszen bár Hannah Montana egyelőre Jackson filmje előtt van az amerikai toplistákon, azt tavaly kevés ország kevés mozijában mutatták be. (Megint más kérdés, hogy koncertfilm nagyon ritkán kerül mozikba és akkor is csak kevésbe.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© osszaki2009. 11. 07.. 13:59||#22
Nyilván (sajnos) a bevétel a lényeg a Sony-nak. Mint ahogy ált. minden cégnél. Amúgy a film nagyon jó lett, lehet elmegyek mégegyszer rá. 😊 Pedig nem pop-ot hallgatok. Michael azonban maradandót alkotott mind zeneileg, mind elõadásmódban. Sajnos a turnét élõben már nem láthatjuk, pedig tuti, hogy orbitálisat ütött volna. Sajnálom szegényt, mert a hihetetlen sikerek ellenére, sztem a "munkatársai", és a közönségen kívül más nem nagyon szerette. Sztem a családja se tudta megbecsülni. Csak a minél több pénzt szívjunk le róla, és hagyjuk a szarban...
© NEXUS62009. 11. 05.. 09:20||#21
Szerintem is ott kezdõdik a dolog, hogy nem most kéne ezt erõltetni, ha igazán korrektek akarnak lenni a sztárhoz, a családhoz, az ismerõsökhöz, a rajongókhoz és a szakmához. hanem egy év múlva minimum.

A média önmagát gerjesztve próbálja hisztériáig fokozni az emberek kíváncsiságát, együttérzését és kielégítetlen rajongását.

Az egész mögött pedig tényleg egyetlen dolog van, hogy Jacko emlékébõl, és az emberek érzelmeibõl minél több pénzt sajtoljanak ki.

Majd megveszem 500 Ft-os DVD-n jövõre a Tecso turkálóból, mert tuti, hogy ott fog kikötni.
<#szomoru2>
© narumon2009. 11. 04.. 17:22||#20
Mint itt lentebb írták nem koncert hanem dokumentumfilm.
© TheRaven2009. 11. 03.. 22:20||#19
azé fasza h egy jacko filmtõl sikerül eljutni odáig már megint h "dehát ez az ország már csak ilyen..." amúgymeg alapból hülye kérdés h mi az a this is it hát a címe bazdmeg mintha a godzilláról tudtad volna h mi az a címe alapján... bár nem láttam a filmet de a netgeon és társain dokumentum filmek vannak ez meg amennyire tudom koncert amiket szoktak kiadni dvd-n is például. moziba ritkaság mert ha élõ ember és annyira érdekel akkor nyilván élõben nézem meg nem pedig moziban fogok tombolni rá...
© narumon2009. 11. 03.. 21:53||#18
Egyébiránt nekem furcsa, hogy egy ilyen moziban megy, ez nem a National Geon vagy Spektrumon kéne menni? Vagy tökmáshogy van megcsinálva? (Nem vágom)
© narumon2009. 11. 03.. 21:48||#17
Köszi a választ mert #2 és #3 kollegával ellentétben én sem tudtam, hogy pontosan mi ez csak annyit hogy valami Jacko film. Nem értem, hogy attól miért tahó paraszt valaki mert nem tudja dehát ez az ország már csak ilyen...
© Barakukk2009. 11. 03.. 13:42||#16
"Magyarországon sem olyan nagy siker" - 48 ezer nézõ 5 nap alatt szerintem elég jó, tekintve, hogy az õsszel csak egy film hozott egy hétvégén hasonló eredményt, az is 3D-s volt.
© Nonix2009. 11. 03.. 13:16||#15
ez a "2 hétig megy moziban duma" egy vicc, senki se gondolta ezt komolyan..
© Hegi902009. 11. 03.. 09:07||#14
õt legalább tudom onnnan, hogy tesóm rajong érte.
Valami csaj akinek van valami mûsora az egyik gyerekcsatornán

és igen fikázom a jackson filmet, mert egy tahó paraszt vagyok, és annyira nem érdekel az, sõt hányok attól, ha valaki egy ember halálán akar meggazdagodni, és még rá is hypol.
© cateran2009. 11. 03.. 01:21||#13
ize...21 millio dollar,1 hetvege alatt 3481 moziban (Jacko) vs. 3 nap alatt 683 moziban 31 millio (Montana)...ki lehet jelenteni,hogy nincs ra igeny..szaruuuuul teljesit....(tokmindegy,hogy jo-e vagy sem..bevetelt nem produkal...vili?)