Szekeres Viktor

Mindenki az új rendező-csodagyereket akarja

Hollywoodnak olykor az ötlet és a hype számít. Ezt tapasztalhatta meg Oren Peli, a Paranormal Activity rendezője, akinek a filmje hatalmas nézői visszhangot kapott, de ahogy egyre többen nézik meg, úgy gyarapodnak a fanyalgók is.

Persze mindez természetes, főleg azok húzzák a film láttán a szájukat, akik felültek a hype-nak, így ők csak magukat okolhatják gyengeségük miatt. Azonban minőség ide vagy oda, egy biztos, hogy Hollywood nagy stúdiói mind Oren Pelit akarják.

Oren Peli pedig az Area 51-t akarja, a rendező jelenleg Utah államban készíti új filmjét 5 millió dollárból, mely jelentős ugrás a Paranormal Activity 16 ezres költségvetése után. A The New York Times értesülései szerint hat stúdió is próbálja megszerezni az Area 51 forgalmazási jogait, ami nem csoda, hiszen valószínűleg a filmet a rendező előző filmjének említésével könnyedén el lehetne adni. A "hatok" között azonban meglepő módon nincs ott a Paramount, mely 300 ezer dollárért kapta meg a Paranormal Activity forgalmazásának amerikai jogait.

Jelenleg a licit 10 millió dollár körül áll, ennyit lennének hajlandóak a stúdiók fizetni a filmért, melynek külföldi jogait november 4-én kezdik el árulni. Azonban hiába a magas ár, azzal mindenki tisztában van, hogy olyan semmiből jött sikereket, mint az Ideglelés, a Bazi nagy görög lagzi vagy az említett Paranormal Activity, szinte lehetetlen megismételni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeDDyRuSh #14
    Szerintem nem rossz:

    http://warezblog.hu/filmek/film-eng/54-paranormal-activity--a-para-aktiv
  • Etinger #13
    De ez sem igaz, mert a D9 a kritikusok tetszését is elnyerte, és anyagilag is sikeres film lett, és a fanyalgók aránya is minimálisabb a PA-hoz képest.
  • bippo #12
    Az állításom ebben a kontextusban is megállja a helyét, de speciel arra gondoltam, hogy a PA rendezőjét ha most felkapják, akkor teljesen más feladat elé fog nézni. Most várhatóan sok pénzt tolnak alá, és teljesen másfajta munka sok pénzből rendezni, mint alacsony költségvetésből.
    (Tök ugyanez játszódott el a Blomkamppal is. Ott volt az olcsó Alive in Joburg, ami tetszett a népnek/kritikusoknak. Alátolták a pénzt, jött egy producer, aki beleszól a rendezésbe, lett is D9, erre az meg sokaknak nem tetszik.)
    Ezért kérdéses, hogy Oren Peli köv. filmje mit hoz majd. Nehéz ilyen berobbanást ismételni.
  • Etinger #11
    Ha jól tudom a Citroen autós átalakulós Transformers feeling reklámos srácai.
  • Inquisitor #10
    A K.K. effektjeit a teljes WETA csinálta, a D) effektjeinek jó részét meg Blomkamp reklám készítésben jártas kanadai haverjainak kis stúdiója.
  • Etinger #9
    Itt már az egész átterelődik oda, hogy kinek hogy tetszik a film... Én azt mondom arányaiban --> 30 millióból milyen film készült, a d9 megjelenítése nagyon is jó, és hát nekem tetszik, de ez támadható dolog, ez az én véleményem.
  • algost #8
    Hát, biztos igazad van, és neked biztos nagyon tettszik Neil:) de Én hatalmasat csalódtam benne:) a D9 pedig szerintem egy közepes scifi a gerillamargeting ellenére is, ami a P.A.-nál nem volt...2005 óta volt az emberek szeme előtt az Alive in . J.burg és 4 év után totál más filmet kaptunk (szerintem) Teljesen átoperálták a lényeket, ami szerintem hiteltelenné tette az egészet...
    Mindegy, az, hogy gyarapodnak a fanyalgók természetes, hisz a D9 sem tettszett mindenkinek - amúgy a két példát csak azért írtam ki, amiért bippo is megjegyezte, hogy két totál más költségvetésből forgatott filmekről van szó...
    És visszavonom, lehet, hogy jó rendező Neil, azonban Peter Jackson nagyon rossz producer, és mindig hiszem, hogy ő rontotta el a filmet, még ha ez nem is tűnik fel senkinek...csak nézze meg a King-Kong effektjeit, aztán a D9-et...nagyon de nagyon hasonlóak....
  • Etinger #7
    Nem szeretnék nagyon részletekbe belemenni, csak pár apróság.
    Kezdem azzal, hogy a cikkből idézek, ugyanis rögtön az elején van egy sokat mondó mondat:

    "Oren Peli, a Paranormal Activity rendezője, akinek a filmje hatalmas nézői visszhangot kapott, de ahogy egyre többen nézik meg, úgy gyarapodnak a fanyalgók is."

    Aztán:

    District 9, IMDB: 8.4/10 84,205 votes, minden idők 82. legjobb filmje.
    Paranormal Activity, 7.3/10 14,188 votes.

    Például. Meg úgy kritikailag is előbbi sokkal jobb fogadtatásba részesült.
    Igen, összevetettem a 2 filmet, és bizony a D9 olyan magasról veri a PA-t, hogy öröm nézni :):):)

    Ja és D9 bevétele 100 millió felette, attól meg még messze van a PA szintén.
  • bippo #6
    Kíváncsi vagyok, hogy hogy bírkózik meg a nagyon feladattal. Teljesen más nagyköltségvetésű filmet csinálni, mint 16ezerből jó filmet, ami a szerencsés csillagállás miatt berobbant.
    (algost: kösz, hogy lebutáztál:) Bocsáss meg, nekem tetszett a D9.)
  • algost #5
    Már bocs:) Összevetetted a két filmet??
    D9 - 4 év alatt leforgatott fos, melyet teletömött Péter bácsi pénzel
    Paranormal Activity - 16 ezer dollárból forgatott film, ami már most régen lekörözte a D9 összbevételét...

    Szóval...Szerintem Neil bácsi nem rendező, ő csupán a producerek bábja, aki bármikor képes megváltoztatni a film speciális effektjeit, ha kellő nyomás nehezedik rá a prudercbácsitól rá...röhej , ahogy a D9-et elcseszte, de sajnos a sok butának ez tettszik:) márpedig a legtöbb ember sajnos buta:)