SG.hu·

Ennyi. A hatodik részig uralkodott a Fűrész.

Eddig tartott az uralkodás, s bár nem megbukott a film, hiszen még mindig nagyon olcsó és sok millió dollárt fog szakítani, azonban az eddigi részek konzisztens teljesítményét a hatodik epizód nem tudta hozni, mint ahogy az első helynek is búcsút mondhat Jigsaw és kompániája.

A pénteki becslések alapján a Paranormal Activity ugyanis 7,6 millió dollár bevételt hozott, míg a Fűrész 6. "csak" 7 millióra volt képes, ami nagyjából azt fogja jelenteni, hogy előbbi 21 milliós, utóbbi 17 milliós hétvégét fog produkálni.

Pár napja mi is jeleztük, hogy a Fűrész 6. nézettségére nem csak az előző rész generálta nézői érdeklődés (vagy nemérdeklődés) hathat, hanem a nagyon kevés moziban szenzációs teljesítménnyel előrukkoló, 16 ezer dollárba kerülő Paranormal Activity is, mely épp a Fűrész-film premierjére fog nagyjából 2000 mozit számlálni.

Így tehát nem is akkora meglepetés, hogy a Fűrész 6. az eddigi legalacsonyabb nyitányt fogja szállítani - összehasonlításképpen, a sorozat 2-3-4-5. része 30 millió dollár fölötti első hétvégét produkált, de még az annak idején ismeretlenül bemutatkozó első rész is 18 millió fölött mutatkozott be.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© IMYke2.0.0.02009. 10. 30.. 08:29||#24
És basszus tényleg: winnie már nem is ír ide 😊
Akkor Sz. Viktor = winnie.


© bippo2009. 10. 29.. 00:49||#23
visszavonom. ( "Pár napja mi is jeleztük ..."-ezért volt fura )
© bippo2009. 10. 29.. 00:47||#22
Csak én érzem a zavart az igeidõkben?
( Fûrész 6 7millió bevételt hozott <-> a Fûrész-film premierjére fog ...)
© pixx2009. 10. 26.. 11:23||#21
Egyiket se szeressük, bár a kettõ egy ember...
© Mat6662009. 10. 26.. 10:36||#20
Még korai leírni a fûrészt!!!
© pixx2009. 10. 25.. 22:55||#19
Kösz, akkor már ketten vagyunk 😊
© Etinger2009. 10. 25.. 22:53||#18
Azért az anti-winnie klub és a Szekeres 'Winnie' Viktor klub között van kis különbség. Amúgy... Winnie.. Wi...ktor... akár lehetne is =)
© kakateve2009. 10. 25.. 22:19||#17
Én is, Én is, Én is akarok csatlakozni abba a klubba! 😄
© Szolnokboy12009. 10. 25.. 22:04||#16
persze. 😊 írd csak be az aláírásodba. 😊
© sugarman2009. 10. 25.. 18:27||#15
Pont ezt akartam mondani énis