SG.hu·

Sikerek és bukások idehaza

Meglehetősen zsúfolt volt a mostani mozis hét itthon, hiszen nem kevesebb, mint hat premierfilm mutatkozott be, s azok közül is négy hollywoodi közönségfilmként tartható számon. Meglepetés persze nem történt, a horror, thriller és a romantika előtt a családi film győzedelmeskedett.

Az első helyen az új Pixar-film, a Fel! nyitott, mely cseppet sem sínylette meg a világpremiert csak hónapokkal követő magyar bemutatót, hiszen csütörtöktől vasárnapig Budapesten 30246-an, míg országszerte összesen 45011-en látták, ami remek teljesítménynek számít, jobbnak, mint például a tavaly a Wall-E vagy a Kung Fu Panda nyitánya.

A második helyen a visszacsúszó, de országos szinten a 100 ezer néző felé közelítő Csúf igazság állt, a harmadikon pedig ismét egy újonc, a Julie & Julia - Két nő, egy recept virít 8945 nézővel, akik közül 7679 volt fővárosi. Amerika után idehaza is megbukott Kate Beckinsale thrillerje, a Vakító fehérség (5. hely, 6504 néző, ebből 4525 Budapesten), valamint a Halloween 2., mely csak Budapesten tudta beverekedni magát a legjobb 10 film közé 1804 nézővel, jelezve azt, hogy a hazai mozis premier totális tévedés volt, bár a 4 kópia is az előre történő megadást jelezte.


A kisebb filmek közül az új Mészáros Márta-film, az elmúlt hetek magyar buktáinak fényében, kellemes meglepetést okozott 15. helyével és 1425 (országos szinten 3055) nézőjével, míg a 20. helyen bemutatkozó A grófnő 650 (országos szinten 914) látogatója nagy csalódás.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© PhilipMorris2009. 10. 25.. 00:05||#6
Baromi ügyes okos gyerek lehetsz hogy illegálisan szerzel meg valamit és azt az egyik leglátogatottabb fórumon még hirdeted is...okos húzás
© winnie2009. 10. 24.. 11:24||#5
ez ilyen, neki az okoz elégedettséget, ha tudathatja a többiekkel, hogy õ le tudja tölteni a filmeket. a zombieland topikban is ezzel vagánykodik😊 afféle exhibicionizmus, kompenzálás.
© morden2009. 10. 24.. 11:12||#4
Miért kell beírni hogy xy fimet letöltöttem... inkább csendben húzd meg magad, örüljünk, hogy van egy ilyen lehetõség és nem egy mozilátogatottságot firató cikkhez kell bekommenteli azt hogy " igen én is hozzájárultam ahhoz, hogy a jövöben kevesebb film legyen a kalózok miatt"
© Jubei2009. 10. 23.. 19:04||#3
Na én tegnap letöltöttem a Paranormal Activity címû filmet nem nem moziban azt nem várom meg mikor moziba leadják a filmet mert addigra megöregszem. Inkább leszedtem torrentrol.
© Barakukk2009. 10. 22.. 18:07||#2
mert nem ezen a hétvégén mutatták be, amúgy valami 57 ezer nézõnél jár.
Ha igényes és minden részletre kiterjedõ hazai box office jelentést, akarsz olvasni, akkor a következõ linket ajánlom.
http://aeonflux.freeblog.hu/archives/2009/10/19/box_office_hazai_feltamadas/
© cyberdj2009. 10. 22.. 11:18||#1
A Surrogates - Hasonmás miért maradt ki???