SG.hu·

Eredményhirdetés a Wolverine - Star Trek csatában

Május két nagyszabású filmje október elsejével került le az amerikai mozik műsoráról, így ideje összegezni és megnézni, hogy vajon a mozinézők a jóval erősebb kritikákkal bíró Star Treket választották-e nagyobb számban vagy az X-Men kezdetek: Farkast.

A válasz, ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem egyértelmű, hiszen a Star Trek 147 nap alatt 257,7 millió dollár bevételre tett szert Amerikában (az első 3 napon 79 millióra), s ebben benne foglaltatik a 28,1 milliós IMAX-hozam is. Ezzel a teljesítménnyel a film jelenleg ötödik az éves rangsorban. Nemzetközileg azonban közel sem tarolt J.J. Abrams filmje, hiszen "csak" 126 milliót termelt a 150 millióba kerülő film.

Ez utóbbi adat már csak azért is meglepő, mert a trendek szerint a szuperhősös képregényadaptációk mindig Amerikában sikeresek, aminek kulturális okai vannak, azonban az X-Men kezdetek: Farkas érdekes módon világszerte 191 millió dollárt hozott, amivel simán megverte az Űrszekereket. (Nálunk is Rozsomák nyert.)

Azonban Amerikában Wolverine csalódást okozott, hiszen hiába volt a nagyobb érdeklődés, a nagyobb, 85 milliós nyitóhétvége, a film nem tudta megtartani nézőit, így kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy 3 nap alatt annyi bevételt ért el, mint a rákövetkező 151 nap alatt, hiszen végül 179,9 millió dollárnál állt meg az ugyancsak 150 millióba kerülő film számlálója, s többek között ez is az oka annak, hogy a Fox hivatalosan még nem jelentette be, hogy folytatni kívánja a filmet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012009. 10. 19.. 20:15||#7
A képregényeké még jobb. Fõleg, mert több tucat képregény sztori van, hosszú Wolverine sorozat.
© Talley2009. 10. 19.. 14:46||#6
A Wolverine-nél a játék története nekem jobban tetszett, nagyjából ugyanaz, de azért vannak benne különbségek.
© karajjj2009. 10. 16.. 15:13||#5
lesz folytatása az Star Treknek
© Yutani2009. 10. 15.. 14:32||#4
Inkább a Start Treknek, mint a Wolverine-nek csináljanak folytatást, bár azért ez utóbbit egyszer azért meg lehetett nézni.
© bambusz762009. 10. 14.. 04:52||#3
A Wolverine mozi iszonyat szar volt.
© Talley2009. 10. 13.. 11:54||#2
Én is remélem, hogy lesz folytatása, de ezúttal valaki olyan tervezze meg az Enterprise-t aki látott már valaha az életében egy Star Trek részt vagy filmet.
© TeDDyRuSh2009. 10. 13.. 11:38||#1
Végre egy jó cikk. Én privátba sokszor néztem ezt a "harcot", mert a ST-nek drukkoltam. De mivel amcsiban ekkorát szakított, hogy világszinten 8. helyet érte el 2009-ben, a HP, Ice Age3, TF2 stb mellett, nem kérdéses, hogy lesz e folytatás a 383 millás bevétellel.