SG.hu·

Jessica Alba az Apádra ütök 3-ban

Az Apádra ütök sorozatra sok mindent lehetne mondani, csak azt nem, hogy nem nagy sikerű. Minőségileg hiába van szó ugyanis erősen közepes filmekről, a közönség imádta Ben Stiller és Robert DeNiro komédiázását és szinte biztosra vehető, hogy a harmadik rész is robbantani fog a jegypénztáraknál.

A siker fokát remekül mutatja, hogy míg az Apádra ütök (Meet The Parents) 55 millió dollárból 166 milliót hozott Amerikában és 164 milliót a világ többi országában, addig a folytatás, a Vejedre ütök (Meet The Fockers) már 80 millióból készült és 279+237 millió dollárt termelt, vagyis a folytatás sikere túlszárnyalta az eredeti filmét, ami mindenképp figyelemre méltó.

2000 és 2004 után 2010-ben érkezik az új rész, mely jelenleg a Little Fockers munkacímre hallgat, s a Risky Biz Blog hírei szerint ezúttal többek között Jessica Alba lesz az a nagy név, aki az eddig már megismert színészekhez (Stiller, DeNiro, Dustin Hoffman, Barbra Streisand, Teri Polo, Blythe Danner) csatlakozhat. Alba szerepe szerint egy gyógyszergyár képviselője lesz, akinek megjelenése be fogja vadítani a férfi szereplők zömét. A forgatás még az idén elkezdődik, a premier pedig július 30-ra várható Amerikában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bippo2009. 10. 04.. 01:35||#8
Hú, errõl lemaradtam. Utolsó film, amiben láttam, nagyon piszkafa volt. (ahogy nézem, az tényleg még a terhessége elõtt volt, de már egy éve szült.)
© unisol12009. 10. 03.. 19:19||#7
Hát ja, méghogy a szereplõk, de a nézõk zömét is beindítja...! Amúgy hiába lett sikeresebb (=$$$)a 2., az elsõ azért mégis jobb (de hát persze általános dolog, 2-3 kivétel van...) Amúgy nagyon várós, mégha csökken is a színvonal (na azé' nehogymá'!).
© Novell2009. 10. 03.. 19:16||#6
Tényleg, most már beugrott... Hát majd meglátjuk hogy sikerül neki. 😊
© kalapos012009. 10. 03.. 14:45||#5
Most próbál fogyni. A terhessége alatt igencsak megnõtt.
© Novell2009. 10. 03.. 13:32||#4
Hát én az utóbbi idõkben nem követtem nyomon, milyen lett Jessica Alba, de a filmmel kapcsolatban remélem, hogy ez is szórakoztató lesz, csakúgy mint az elsõ és a második rész, és nem csak Jessica Alba "bájai" miatt talál nézõkre.
© bippo2009. 10. 03.. 10:08||#3
Igen, 1-2 kilót felkaphatna magára, mert gyönyörûbõl átment mûnõbe.
© Al Ashrad2009. 10. 02.. 20:06||#2
Én is beindulnék rá az tuti. 😛 Bár mostanság kicsit olyan mû nõ érzését kelti, remélem kikupálják a filmre. Nekem még a Dark Angeles idõszakából tetszik.
© marsupilami2009. 10. 02.. 13:02||#1
Siráj! Már alig várom.