Szekeres Viktor

3D film is bukhat

Rég kísért filmet akkora rajongói hisztéria, mint Neill Blomkamp District 9-ját, s itt természetesen nem csak a premier előtt sikítozó, kéztördelő rajongókra utalunk, hanem a film megtekintése utáni pozitív vélemények hadára. Itthon nem volt kiugró érdeklődés a scifi iránt, ám még így is elismerésre méltóan teljesített.

A District 9 persze első helyen mutatkozott be, Budapesten 15252-en látták a premier első hétvégéjén a filmet, ami nagyjából a Végső állomás és a G.I. Joe szintjét jelenti, és az előadásonként 61927 forintos bevétel is azt jelzi, hogy az érdeklődési szint körülbelül Stephen Sommers akciómozijáéhoz volt hasonló, nem telt házakkal fut a Palace Pictures filmje, de nem is konganak a termek az ürességtől.

Ez utóbbi annál inkább jellemző a Derült égből fasírt 3D-re, ugyanis az Amerikában a 100 milliós bevétel fele tartó animációs film itthon 3D-filmekhez képest szokatlanul gyengén teljesített, mindössze 9660-an láttán hétvégén a filmet a fővárosban, gyenge 33 ezer forintos előadásonkénti átlagot produkálva, mely messze elmarad a Végső állom 150 ezres premierátlagától.

Jellemző módon még Pedro Almodovar és a Megtört ölelések is jobb átlagot hozott, azonban a kisebb eladásszámnak köszönhetően csak 5. lett 4778 budapesti nézővel, ami művészfilmhez képest remek nyitány. Ellenben a 13. helyen debütáló orosz háborús filmmel, Az admirálissal, melyet mindössze 1033-an néztek meg az első pár napon. A hét ötödik premierje, az Egy kis gubanc 257 nézővel a 24. helyen végzett a hétvégi összevetésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vice #10
    honnan veszed, hogy a District9 a jövőben játszódik?

    az űrhajó 1982-ben ereszkedett alá a film szerint és 25 évvel később játszódik a cselekmény

    az meg, hogy nem sci-fi... LOL
  • morden #9
    hihetetlen hogy ahol 3-nál több hozzászólás van ott már parázs vita folyik a nagy-nagy semmiről...
  • Tinman #8
    Értsd meg nincs sci-fi!
    A Világok Háborúja is dráma, a Solaris is az
    Írok is az XPRESS-nek, hogy tegyék át azt a pár száz sci-fi-t a szerelmesfilm kategóriába, mert amibe egy csók is elcsattan az már szexfilm.
  • nmktheking #7
    Nem kötözködni akarok, de a példáid alapján sci-fi csak űrhajón játszódhat? Nemár.
    Példának: Különvélemény, ez se sci-fi?
  • semmikozod #6
    Mindig arculcsapásnak érzem, ha egy látványorientált normál filmet scifinek titulálnak, csak azért mert valamilyen, nem létező technológiát mutat be.
    Egyébként a flame on kifejezést nem céltalanul használtam, nyilvánvaló hogy a műfajokat szórakoztatóipar definiálja, ezért kerülehetnek be ilyen alkotások ebbe a kategóriába.

    Egyébként a filmet láttam, tetszett, de messze nem sorolnám a tudományos fantasztikum kategóriába, ahhoz nekem keveset adott.
  • Tinman #5
    ohmájgád...

    A sci-fi nem zárja ki azt, hogy valami dráma legyen. Ahogy van sci-fi vígjáték is.
    Ezek szerint a Sunshine meg "kaland", mert az IMDB-n az a szó (adventure) van elől?
    Vegyük észre, hogy ABC sorrendben sorolják fel a filmek alatt a kategóriákat.
    Ne fárassz.
  • semmikozod #4
    Flame on:
    A d9 nem scifi hanem dráma amiben idegen lények és egy űrhajó van. Ja és a jövőben játszódik. :D
  • nmktheking #3
    Az a baj a Derült égből fasírttal, hogy szinte semmi kampányt nem kapott, ezért is kevés az érdeklődő. Egyébként meg egy baromi jó kis animációs film, szvsz. Azért egy Végső állomással meg felesleges összehasonlítani, annak már volt 3 része, bőven tudta a néző, mit fog kapni, már a címből is.
  • Tinman #2
    Imádom a sci-fi műfajt, de a District 9, csak egy erős közepes nálam.
    Event Horizont, Solaris, Sunshine... csak is kapásból ezeket sokkal jobbra tartom.
  • wolruf #1
    District 9 :) Jó is volt :)