Szekeres Viktor

Tarantino csúcsot döntött Amerikában

Ki hitte volna, hogy Quentin Tarantino éppen régóta tervezett háborús filmjével fogja a legtöbb nézőt meggyőzni arról, hogy már az első hétvégén moziban a helye? A Weinstein Company minden bizonnyal, hiszen a Becstelen brigantyk mondhatni az utolsó szalmaszálat jelentette a nemrég alakult stúdiónak.

A 70 milliós költségvetésű Becstelen brigantyk (Inglourious Basterds) nyitánya simán felülmúlta a Kill Bill 2. 25 milliós első hétvégéjét, végül 38 millió dollárnál állt meg az első három nap után a bevételszámláló, ami a Ponyvaregény után az első 100 millió fölötti bevételt hozhatja meg a kultikus rendezőnek.

Az első helyen nyitó Tarantino mellett új filmmel rukkolt elő cimborája, Robert Rodriguez is, azonban a Grindhouse-filmek másik rendezője ismét csak gyerekfilmmel, a Shorts-szal jelentkezett, mely 6,5 milliós hétvégi számokkal a hatodik helyre került a hétvégi toplistán, s ez a bukással ekvivalens.


Hasonlóképpen a bukták között lehet megemlíteni a 11. helyen 2,6 millió dollárral nyitó Post Grad-et (nálunk valószínűleg csak videón) és a 19. helyet elérő 3D-s extrém sportos filmet, az X Games 3D The Movie-t, ami talán nálunk is kap 3D-s premiert.


A District 9 premier hétvégéjéhez képest több mint 50%-ot esve már csak második lett, s jövő héten kiderül, hogy Tarantino filmje hogy fogja tartani magát, miközben két horror kerül 3000-nél több moziba, a Végső állomás 3D-s 4. része, valamint a Halloween 2. epizódja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #1
    Ebből a filmből arra jöttem rá, hogy minél okosabb egy ember annál gonoszabb és embertelenebb. A jámborság és a jóság nem Tarantino sajátja. Egy sátán. Ettől függetlenül élveztem a filmet.