SG.hu·

Merészek a Rémálom az Elm utcában készítői

Az egyik legismertebb és legkedveltebb tinihorror modern verziójának forgatása befejeződött, de ahogy az lenni szokott, a premierre még majd egy évet várni kell. A dátum kiválasztásával kapcsolatban cseppet sem volt szívbajos a stúdió.

A Rémálom az Elm utcában (A Nightmare on Elm Street) eredeti premierjét 2010. április 16-ra tűzték ki, amely időpontra eddig a The Losers című Joel Silver felügyelte képregény-adaptáció, a Robert Rodriguez-féle, de bizonytalan státuszú Nevercrackers volt kiírva, s ezen címekhez csatlakozott a napokban Will Forte MacGyveres szkeccsparódiájának filmváltozata, a MacGruber.

Még a MacGruber érkezte előtt azonban a Warner úgy döntött, hogy inkább április 30-án küldi moziba az új Rémálom-filmet, ami egyrészt érthető, hiszen egyelőre a nap még üresen árválkodik, másrészt pedig szakértők szerint kifejezetten merész lépés, hiszen egyrészt ezzel csak egy héttel a Vasember 2. előtt lesz a bemutatója, másrészt pedig, akárcsak idén, lehet, hogy egy májusi nagy premier gyártója úgy fog dönteni, hogy nem kér a versenyből, a májusi tolongásból, s inkább április végén mutatja be nagy költségvetésű produkcióját, elindítva azzal a mozis nyarat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Quent1n2009. 07. 31.. 23:50||#3
Hát igen elég zagyvára sikeredett. Mint egy felsorolás kb. 😊
© sylvanor2009. 07. 31.. 15:39||#2
Hát kb. ilyen volt ez a szöveg xD
© 05lampard2009. 07. 30.. 23:33||#1
A MacGruber-féle Rodrigez, amit a Vinton G. Cerf által jegyzett, Harry Potter-filmek rendezõjeként elhíresült, Ricoh GR Digital III - másnéven Alain Robschneider, azaz a méltán nagynevû Tintacentrum Webáruház egyszer majd és akkor, ott, meg majd augusztus 20, karácsony, mert Steve Ballmer.