Ötvös Tibor

Mickey Rourke és Sly első közös képe

Megérkezett az első olyan The Expendables kép, melyen a film két sztárja, a nagy robbanással visszatért Mickey Rourke és a szintén második aranykorát élő Sylvester Stallone közösen szerepel.

Aki esetleg valami hatalmas robbanásra vagy lövöldözésre várt, az kissé csalódott lehet a képre nézvén és talán jogosan. Mindenesetre el kell fogadni, hogy a The Expendables folyamán nem csak akciót láthatunk majd, hanem lesznek benne úgynevezett átvezető részek is. Persze most csak viccelek, hiszen mind a Rocky Balboa mind pedig a John Rambo jóval többet nyújtott agyatlan lövöldözésnél - legalábbis a Rocky mindenképpen.



A képre visszatérve Sly alaposan kigyúrta magát (gondolom Ausztráliába egy darabig nem megy), Rourke pedig úgy fest, mint egy igazi hippi. És a szokásos további szereplők felsorolása helyett megemlíteném inkább azokat, akik visszautasították a felkérést. Először is Dolph Lundgren helyett Jean-Claude Van Damme volt kiszemelve a gonosz szerepére, ám ő nem értette meg a figurát, így váltottak.


Forgatási videó

Kurt Russell is helyet kapott volna a csapatban, ám a színész végül mégsem vállalta el a felkérést. Ez egyébként alátámasztja azt a Hollywoodban szárnyra kelt pletykát, miszerint a színész szép csendben visszavonult a filmezéstől. Ugyancsak felmerült Steven Seagal is, aki végül szintén kimaradt, de mint végül kiderült, a Macheteben mégis felbukkan.

A The Expendables 2010. április 23-án kerül a mozikba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #10
    Kár, hogy Russell visszamondta, bírom a fickót. Seagal meg talán jobban tette volna, ha elvállal egy szerepet a filmben, még ha az nem is főszerep, hisz ez a cucc nagy valószínűséggel nem a DVD polcok legalsó elfeledett részeiben fog debütálni, mint az ő filmjei. Lehet, hogy a nagy visszatérést szúrta el ezzel. Inkább vállalna mellékszerepeket mozifilmben, mintsem égetné magát ZS-kategóriás trutyikban.
    Pl Bruce Willis karrierjét sem törte derékba az, hogy néhány filmben csak mellékszerep jutott neki (pl Planet Terror), sőt az ilyen kis cameókat nagyon szeretem.

    Ha jól emléxem, még Dolph Lundgren is szerepel majd a filmben. Persze az is jó lenne, ha az egyik rosszfiú szerepére JCVD is meg lett volna nyerve.

    Jövőbeni kritikáktól függetlenül - mivel gyerekkorom meghatározó akciófilmjeinek sztárjai domborítanak majd a vásznon - 100%, hogy moziban fogom megtekinteni a művet. Főleg, ha abból indulok ki, hogy a Rambo 4 is mekkorát ütött nagyvásznon megnézve és normális hangrendszeren megszólaltatva.

    Hajrá Sly!!!
  • Risu Führer #9
    Arnie fog szerepelni benne de csak egy pár jelenete lesz ha jól tudom.
  • pixx #8
    Jó cuccnak néz ki!
  • CSOCSO #7
    uhum... akkor nezd meg milyen edzesterve van a csakonak.... szvsz mindenkinel jobban akar kinezni a csavo. ja es szvsz nagyobb izmai vannak mint a rocky vagy rambo filmek idejen.
  • AZTA #6
    Szerintem Sly-ra már csak emlékezetből is visszanő az izom. :D
  • Zedas #5
    omg, most néztem az imdb-n, hogy kik játszanak még benne:
    Jason Statham, Jet Li és Eric Roberts. Még lehet hogy lesz Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger is.

    Egy kicsit belehúztak :)
  • BM #4
    mármint Robert Downey Jr.
  • boomsly #3
    színvonalas, építő kritika
  • schrank #2
    ezzel a körszakállal úgy néz ki mint az a buzi aki vasembernek öltözött csak itt ráncosabb ...
  • BM #1
    Ez a film oda fog baszni