Ötvös Tibor

Szereplőcsere az Alkonyat 3-ban

Újabb szereplő köszönt be az Alkonyat franchise-ba. Meglepetésre a harmadik rész egyik fontos szereplőjét, Veronicát cserélték le, mivel az őt alakító Rachelle Lefevre a készítőknek nem tetsző nyilatkozatot adott.

Sajnos azt nem találtuk meg, hogy az eredeti Victoria mégis mivel bántotta így meg a munkaadóját, de a producerek és a rendező egyetlen pillanatot sem gondolkodott és azonnal lecserélték Rachelle Lefevret. A helyét a jóval ismertebb Bryce Dallas Howard veszi át.



Howard eddig olyan filmekben szerepelt, mint A falu, a Pókember 3 vagy legutóbb a Terminator: Megváltás. A készítők elmondták, hogy a már leforgatott Újholdban még Lefevre lesz látható, ám az Eclipse már Howard Victoriájával jelenik meg. Természetesen a szokásos köröket megfutotta mindkét oldal, hiszen a producerek nevében Erik Feig magasztalta az egekig a színésznőt, míg Howard örömét fejezte ki, hogy egy ilyen remek stáb tagja lehet.

Egyedül Lefevre nem szólalt meg az ügyben, bár szerintünk nem sokat várat magára a nyilatkozata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wolruf #11
    Nem, számomra a Lady in the water-ben volt aranyos. Nem elsődlegesen a Faluban.

    Alkonyat 1 pedig jó volt :) Meg is lepődtem, hogy tetszik :)
  • sandor8206 #10
    bár nem tudom nálad milyen besorolásban vannak a felsorolt filmjei ( Falu, lány a vízben, pókember 3, termi 4) de nálam a szarba és ezért mondtam (ironikusan), hogy nem szakítsa meg ezt a "jó" szériát az Alkonyat 3-mal, gondolom az is olyan jó lesz mint az első :-)
  • Yany #9
    Biztos vagy benne? Láttad az első részt? Az egy lol. Remélem a 2-3. kiadható termék lesz, mert az első után nem tudtam eldönteni az asszonykámon, hogy kínjában, vagy az iróniától nevet. A könyvek föggővé tettek mindenkit a környezetemben, ezzel szemben a filmet sikerült katasztrófálisra csinálni (és meggyőződésem, hogy nem a színészek szúrták el).
  • Etinger #8
    Semmi baj nincs a faluval, ha valaki nem egy hentelős horrort akar látni.

    Winnie amúgy szerintem a Falu vs Lady in the Water ( 2 Shymalan film ) miatt írta előbbit.

    Amúgy Rachelle Lefevrenél fényévekkel csinosabb Bryce Dallas Howard.
  • Szolnokboy1 #7
    ha dallas howard, akkor elsődlegesen Manderlay.

    btw ha falu, akkor elsődelegesen "szar film".
  • sandor8206 #6
    eddig nagyon jó filmekben szerepelt, úgy látszik nem akarja megszakítani ezt a remek tendenciát :-)
  • winnie #5
    ha dallas howard, akkor elsődlegesen a falu.
  • Szolnokboy1 #4
    most Veronica vagy Victória? döntsük már el.
  • wolruf #3
    A lány a vízben-ben (vagy hogy ragozzuk :D ) nagyon aranyos volt :) Nem is emlékeztem, hogy a Mókemberben is ő játszotta a nyafogós csajt :)
  • kukacS3K #2
    elég szar ez a kép, jobbat is szerezhettetek volna

    mondjuk alapból a másik jobban néz ki plusz aszittem csak a barátokköztben van szereplőváltás ugyanarra a karakterre:D