Ötvös Tibor

Nem lesz Halo mozifilm Peter Jackson számára

Peter Jackson hivatalosan is véget vetett a reményeknek! A rendező bejelentette, hogy a Universal és a Fox addig-addig vitatkoztak, míg a Halo jogai lejártak, így ő már biztosan nem készíti el Master Chief mozis bevetését.

Néha akadnak olyan, játék alapján készült filmek, melyekre érdemes várni. Uwe Boll egyetlen alkotása sem tartozik ezek közé, de például Gore Verbinski Bioshock vagy Jerry Bruckheimer Prince of Persia című filmje előkelő helyet foglal el minden játékos várólistáján. És ilyen volt a Halo mozifilm is, melynek rendezési feladataival Peter Jacksont bízták meg.

Azért a múlt idő, mert a direktor bejelentette, hogy a Halo mozifilm hivatalosan is törölve lett. Az ok nem a pénz hiánya vagy a Microsoft akadékoskodása, hanem a két gyártó stúdió, a Universal és a Fox csatározása. A két nagyágyú ugyanis összefogott, hogy egy valóban nagy költségvetésű filmet készítsenek el, ám az elmúlt három év alatt egyikük sem tett érdemi lépést az ügyben.



A jogok megvásárlása és Jackson leszerződtetése után megállt az élet a projekt körül és senki nem adott zöld utat az előkészítői feladatok elkezdéséhez. Az idő meg közben csak telt, a két stúdió pedig nem tudott megegyezni bizonyos részletekben és elvesztették a Halo-univerzum jogait is.

Jackson ezzel megelégelte a dolgot és a jogokkal együtt ő is kiszállt a képből. Vagyis elképzelhető, hogy egyszer valóban felbukkan Master Chief a mozikban, de abban Peter Jackson keze nem lesz benne és valószínű pár évet még várnunk kell rá. Persze ha akad, aki a cseppet sem olcsó jogdíjakat kifizeti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #7
    Hááát a magam részéről sem Jacksonból, sem a Halo univerzumból nem nézek ki egy igazán ütős filmet.

    Amikor az Alien/Terminator sorozatot ilyen szinten le tudták amortizálni, akkor egy ilyen videójátékból, amiknek azért mindig lájtosabb a keretsztorija, vajon mit hoztak volna ki!?
  • Wittgen #6
    Ide csak annyi kell, hogy az MS fog egy zsák pénzt, megdobja vele pl az egyik francia filmes csapatot, fog egy európai rendezőt (pl Danny Boyle), leszerződik +ban az ILM-mel, aztán kemény kézzel irányítva létrehozat velük egy űberfasza HALO-mozit. Persze azért amcsi arcokat is be kell tenni húzónévnek, hogy az usában is kaszáljon.
  • Inquisitor #5
    Egészen biztosan jobban jártunk. ;)
    Viszont ha nem lett volna tervben a Halo projekt akkor Blomkamp lehet még 2020-ban is rövidfilmeket meg reklámokat csinálna csak. Így meg már tervezi a következő filmjét, ami szintén sci-fi. Én azt várom mikor lesz egész estés filmje a Yellow alapján, vagy kezébe adnám az élőszereplős Ghost in The Shell projektet ...
  • Blasta #4
    "Nem lesz Halo mozifilm Peter Jackson számára"

    Ez milyen szép, értelmes cím lett, gratula érte Tibor!
  • pepe792 #3
    Viszont ha Halo lenne akkor nem lenne District 9. Lehet így jobban jártunk.
  • bobi64 #2
    ekkora marhákat! a legjobb scifit hozhatták volna ki ebből a témából! még én is megnéztem volna.
  • Etinger #1
    Majd jön a Warner és kaszál.