SG.hu·

Az első Fűrész VI plakát és teaser

Elkezdődött az idei Comic-Con fesztivál, melyen kezdésnek rögtön bedobták a Fűrész hatodik részének első előzetesét és az első, hivatalos plakátot, mely meglepően vérmentesre sikeredett.

Klikk ide!

A Fűrész sorozatról már számtalanszor leírtunk, hogy mekkora siker és hogy az eddigi részek gyártási költségeit még mindig fedezi az első film bevétele. Épp ezért nem meglepő, hogy minden évben újabb és újabb részeket jelent be a forgalmazó, melyek még mindig minimális költségvetéssel készülnek.

A héten kezdődött San Deigóban az idei Comic-Con fesztivál, melyen bizony már évek óta elég sok érdekességgel szolgálnak az ott kiállítók. A mai napon például bemutatták a Fűrész hatodik részének első poszterét, majd utána pár órával már az első mozgóképes anyag is megjelent a neten.


A teaser nem árul el túl sokat, ám a plakát meglepően vérmentes - legalábbis az eddigiekhez hasonlítva. Mindenesetre a Comic-Conon ezzel nem ért véget a Fűrész-híráradat, hiszen hivatalosan is megerősítették a hetedik részt, melyet januárban kezdenek el forgatni. A rendező az ötödik és hatodik részt készítő David Hackl lett, a forgatókönyvet pedig a rutinos Fűrész-író Marcus Dunstan - Patrick Melton páros készíti.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© feriland2009. 07. 25.. 18:32||#10
és ha a ''mozgóképes anyag'' a mozgó posterra értetõdik (mert olyan is van), na szóval nem pár órával késõbb, hanem hamarabb jelent meg, de ez már csak részletkérdés 😊 de nem is ma jelent meg, de ez már csak szõrszálhasogatás 😊
© feriland2009. 07. 25.. 18:30||#9
bár már elõzõ hozzászólásban írták, a cikk valóban hibás, nem David Hackl rendezte a hatodik részt, hanem Kevin Greutert. Hackl az ötödiket rendezte, és a hetediket fogja. Egyébként felkerült már a netre egy 2 perces videó a filmbõl, a ''Körhintás csapda''. Klikk a lenti linkre, és feliratosan megtaláljátok a klipet.

Magyar Fûrész rajongói oldal
© brodix2009. 07. 25.. 17:36||#8
áááá de imádom a zenéjét!
szeretettel várom ezt a részt is,szerintem unalmas még ennyi folytatás után sem!
© Segal2009. 07. 25.. 14:59||#7
de jó elõzetes olyan semmit mondó de mégis izgalmas várjuk ezt is.
Nekem a 4 nem tetszett de az 5 szerintem újra jó kis tunkolós volt<#vigyor3>
© Dynamic2009. 07. 25.. 04:29||#5
"ötöske a hetedik rászt fogja rendezni." Vs "A rendezõ az ötödik és hatodik részt készítõ David Hackl lett..."

Én a cikk alapján írtam, de az imdb-t most utólag megnézve, igazad van.
© winnie2009. 07. 25.. 04:11||#4
a rendezõ végülis a megírt szkriptet viszi vászonra. õ a kreatív úr, de a csavarok nem az õ ötletei. az más kérdés, hogy nem, az 5. és a 6. részt más rendezi. az elõzõt az eddigi filmek díszlettervezõje, csapdakreátora, ezt pedig az eddigi filmek vágója rendezi. (ötöske a hetedik rászt fogja rendezni.)

mondjuk a forgatókönyvet ugyanaz a duó írja, aki a 4-5-öt is. (õk nyerték meg anno a project greenlight címû filmes reality-t és készíthették el spielberg ppénzébõl a gyõztes szkriptet, a the feast címût.)
© Dynamic2009. 07. 25.. 03:59||#3
Számomra az 5. rész minõsége irgalmatlan nagyot zuhant az elõzõekhez képest. Érthetetlen okokból alapvetõ Fûrészes elemeket hagytak ki(pl. a "videoklipes" operatõri megoldások), szánalmas sztori és csattanó.
És a 6. részt is ugyanaz rendezi...😞
© winnie2009. 07. 25.. 03:46||#2
kifejezetten tökéletes teaser. a zene pedig továbbra is remek. a film..., majd meglátjuk.
© bertino2009. 07. 25.. 02:46||#1
zsír.