SG.hu·

Újra vitorlát bont a Kapitány és katona?

Russell Crowe tárgyalásokat kezdett a 20th Century Fox-szal a nem túl sikeres Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán folytatásáról. Elvileg a forgatókönyv már készen van, ám Peter Weir nem akarja azt megrendezni.

Crowe kétségtelenül generációjának egyik legtehetségesebb színésze, ám ebben az évtizedben mindösszesen kettő darab filmje lett anyagilag is sikeres (Amerikai gengszter és Egy csodálatos elme). Ilyenkor azt várná az ember, hogy - sok más társához hasonlóan - Crowe is fogja korábbi sikerét és folytatást készít hozzá. Ám az ausztrál másként vélekedik erről, hiszen a 2003-ban megbukott Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán második részéről kezdett tárgyalásokat a stúdióval.



A Peter Weir rendezte film Patrick O'Brian húsz kötetből álló könyvsorozatának több történetéből is merített, ám a belefektetett 150 millióhoz képest világszinten csak 212 milliót hozott vissza, ami bizony nem elég a nullszaldóhoz sem. A Fox alapból trilógiának szánta a kalandfilmet, ám a bukta után lemondott a további részekről - és Peter Weir sem akarta már megrendezni.

A hétvégén viszont kiderült, hogy a Fox újra elővette a filmet és már egy kész forgatókönyv birtokában kezdtek tárgyalásokat az ausztrál színésszel. A második Kapitány és katona Az érem másik oldala című, sorban a tizenegyedik regényt dolgozza fel, melyben Jack Aubrey kapitány a Karib-tengerre kormányozza hajóját, ahol szembetalálkozik törvénytelen fiával, akiből katolikus lelkész lett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Solten2009. 08. 27.. 22:05||#9
Ez egy remek film.
© NorbyI2009. 07. 22.. 11:02||#8
Nekem is nagyon bejött a film, persze én imádom a vitorlások minden formáját szóval nem volt nehéz dolga.

Egyébként még van egy olyan film amiben nem volt nõi karakter, igaz nem mérhetõ az általad említettekhez. Menekülés Absolomból címû filmben sincs egy csajszi sem. Ami mondjuk szintén nem meglepõ lévén börtönszigetrõl van benne szó.
© boomsly2009. 07. 21.. 18:13||#7
Szerintem egy üdítõ színfolt volt a sok háliwúdi ökörségek között.
Hogy nem jött be? Hát ez van!
Nekem nagyon is tetszett!
Egyszerû volt, letisztult, érthetõ és nagyon is hihetõ!
© Besz2009. 07. 21.. 16:58||#6
Ez egy igazi kalandfilm volt! Remek színészekkel, jó történettel és kiváló kivitelezéssel.

Furcsa, de a leggyakoribb közhelyektõl is mentes volt. Például a filmekben szinte kötelezõ jelleggel elõforduló jó és rossz párharca, ahol a fõhõs a film végén szemtõl szemben megküzd a fõgonosszal, majd happy end esetén legyõzi azt. Nos, ez elmaradt, de kaptunk helyette mást. Az ilyen apróságok sokat dobtak a filmen.

Az is érdekes volt, hogy a filmet nézve szinte alig tudtunk valamit az ellenségrõl, nem láttuk a legénységet: titokzatosak és távoliak voltak. Egyszer láttam egy fekete-fehér francia filmet, amely az I. világháborúban játszódott. Bár katonák szerepeltek benne, és csaták is voltak a filmben, mégsem lehetett látni egy árva németet sem. Sokan úgy haltak meg, hogy nem is látták az ellenséget, és ezáltal a nézõk sem, de nem is éreztem a hiányát.

Vagy akik látták, észrevették, hogy nincs nõi szereplõ a filmben? Egyszerûen nem illett a képbe, hiteltelen lett volna az adott korra nézve. Tehát kihagyták a kötelezõ fiatal szõke csajt, akit a fõhõsnek meg kell fektetnie a film 2/3-ánál, és megmentenie a legvégén, na meg a csókjával zárni a képsort. A másik ilyen film, amiben ez feltûnt: A dolog. Na abban az egyetlen nõnemû egyed egy sakkprogram volt. :)


Szóval részemrõl is jó ötlet a folytatás.
© Alfa Of NS2009. 07. 21.. 14:53||#5
Szerintem jó lenne ha lenne több rész is. Nekem tetszett a film. Sajnos esik egymásnak Holllywood anyagi érdeke és a mûvészeti érdek. A film érdemes a folytatásra, nem is lenne bukta, csak épp nem hoz elég sok hasznot, ami a fõ akadály Hollywoodban.
© Aldo Moro2009. 07. 21.. 14:35||#4
Pedig jó film volt, nekem megvan kazettán is. Magasan nem érdekel, hogy másnak nem tetszett, nekem bejött, talán még a kritikák is jók voltak???
© DaemoonHunter2009. 07. 21.. 13:18||#3
Várom már!:)
Az elsõt nagyon szeretem!
© Athor2009. 07. 21.. 13:14||#2
Nekem is nagyon bejött, várós a folytatás.
© Zombee2009. 07. 21.. 12:49||#1
A Gladiátort azért mégsem folytathatta :). Amúgy nem rossz film szerintem a Kapitány és katona, vagy csak kevés ilyen hajós-kalózos-tengeri csatás film készül, és így jobban megelégszem vele.