Szekeres Viktor

Az év horrorja nem érdekelte a magyarokat

Miközben a Transformers második, a Jégkorszak harmadik, a Terminátor negyedik, az Éjszaka a múzeumban második és a Da Vinci-kód második része arat a hazai mozikban, addig a nem folytatásfilmek kevéssé érdekli a mozizó közönséget. Meglepetés, vagy papírforma?

Persze azért ne írjuk le magunkat azonnal, hiszen nem minden második-harmadik-sokadik rész generál azonnal nézőket, elég csak a Crank 2: Magasfeszültség csúnya hasasára gondolnunk. Ami leginkább meglepő volt a Crank 2. bukásában, hogy előadásonként mindössze 21 ezer forintot termelt első budapesti hétvégéjén, s ezzel a hét másik premierfilmjével szemben is alulmaradt.

Az átlagbevételi mutató a kisebb filmek esetében lehet sokatmondó, hiszen az Engedj be! másképpen nem versenyezhet a "nagyokkal", lévén csak pár moziban mutatták be, miközben a Crank 2. tízszer-húszszor annyi előadással bír. Épp ezért bár a svéd Tomas Alfredson horrorfilmjének 15. helye és első hétvégén szerzett 562 nézője meglehetősen kevésnek számít, de apró részsikerként lehet elkönyvelni a 26 309 forintos előadásonként átlagot, ami azt jelzi, hogy a sok helyen a tavalyi év horrorjának választott filmmel forgalmazója, a Cornerfilm lepipálta Jason Statham legújabb agymenését.

Más kérdés, hogy egy, az Engedj be!-hez hasonló limitált premier esetében a 26 ezres átlag sem számít túl jónak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #5
    igaz, de az ilyen filmeknél örül a forgalmazó, ha egynél több kópiára van pénze, azt meg inkább olyan helyre adja be, ahol lehet is közönsége.
  • gojszi #4
    Az Engedj be! kifejezetten horror volna? Rendben, akkor nagyon lemaradtam valamiről, pedig láttam, és tetszett. Nyomasztó az egész, egy-egy véres jelenet csak rátesz egy lapáttal, és bizony volt, hogy csak lestem. Nem vagyok nagy horrorrajongó (vámpír meg pláne nem), talán ezért is csodálkozom, hogy az "év horrorjaként" híresztelik. Persze, mi más volna?...épp csak azt hiányolom, hogy a drámai vonalról helyenként szinte szó sem esik.
    Véletlenül találkoztam egy olyan Engedj be! trailerrel, amiben az összes durva jelenetet egy kupacra hordták és megkavarták, pedig a film jóval többet mesél annál, amit a jelenlegi "nagyok" összesen tudnak. És igyekeztem nem-túlmisztifikálni.
  • Atisz #3
    Nos azért azt se felejtsük el megemlíteni, hogy a multiplexek szemlátomást bojkottálják a nem kommersz produkciókat. Én pl. megnéztem volna, de az utamba eső mozik közül egyben sem játszották (tudom, ha igazán érdekelt volna, elmegyek érte a világ végére, de akkor is jelentősen közrejátszott az fent említett tény).
  • winnie #2
    mint ahogy más mű az elveszett frigyláda fosztogatói és az indiana jones és a végzet temploma. tiszta sor. mert más a címe.
  • samebadi #1
    da vinci kód második része? itt valami tévedés lesz, az angyalok és démonok egy egészen más mű... nem kéne keverni a dolgokat...