SG.hu·

A Joey-ból a Született feleségekbe vezet az út

Miután a Joey című szitkom világra szólót bukott (Amerikában is, itthon is), nem mindenki tudott stigmák nélkül kikászálódni a sorozatból: Matt LeBlanc-t például azóta se sorozatban, se filmben nem láthattuk, viszont a többieknek szerencséjükre megbocsátották a buktát.

Például a szomszédlányt, Alexet alakító Andrea Anders a Joey óta több sorozatban is kapott állandó szerepet, de Gina, vagyis Drea de Matteo sem panaszkodhatott, ugyanis a Sons of Anarchy című kábeltévés motoros drámában domboríthatott pár részen át. Azonban a hírek szerint egy jobb ajánlatért azt a sorozatot elhagyja és Amerika egyik legnézettebb szériájába költözik.

A Született feleségek készítői a hatodik szezonra ugyanis egy olasz famíliát terveznek a Lilaakác közbe költöztetni, s egy itáliai család sem az igazi mamma nélkül, a producerek és a castingosok pedig a meghallgatások után úgy döntöttek, hogy a szerepre de Matteo lenne a legalkalmasabb. Természetesen a napokban a család többi tagját játszó színész személyére is fény fog derülni. Hogy a színésznő meddig marad a sorozattal, még nem tudni, de a 6. évados állandó szerepvállalása biztosra vehető.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Athor2009. 07. 12.. 22:15||#13
😊
© Johnny Maize2009. 07. 12.. 17:30||#12
kalapos01 = winnie?
© kalapos012009. 07. 11.. 17:15||#11
Ez nem szó. Nyilván elõkereste a régebbi adatokat és ez alapján írta neked, hogy gyenge volt a nézettsége.
© Loverman2009. 07. 11.. 15:41||#10
ö de. az én szavam a tiéddel szemben... 1-1, ennyi. 😛
© Szemjuel2009. 07. 11.. 11:56||#9
nem is fogják több filmbe szerepeltetni! neki az áll jól amit a jóbarátokban és a joey-ban elõadott!
© winnie2009. 07. 11.. 08:33||#8
nem, mindenhez hasonlítva is nagyon gyenge nézettsége volt, nagyjából négybõl a negyedik helyet hozta a sávjában. az nbc nem hülye, nem vártak jóbarátos nézettséget. bíztak benne, hogy megközelíti, de nem vártak. viszont igaz, ma már biztos, hogy örülnénk neki.
© Loverman2009. 07. 11.. 01:05||#7
na azért az nem úgy volt h bukta volt és kész. A csatorna rögtön akkora nézettséget várt el mint a Jóbarátok legjobb éveiben (hiszen szerették volna az összes nézõt egyszerûen átmenteni Jóbarátokról Joey-ra), ami persze nem jött be. Nem ahhoz hasonlítva egyébként korrekt nézettsége volt. Így viszont hirtelen felindulásból úgy döntöttek h leállítják. Ma már lehet h örülnének neki...
© Gerbill2009. 07. 11.. 00:13||#6
Nekem nem igazán jött be a Joey. Anno kedveltem a Jóbarátokat, aztán a Joeyt is úgy elnézegettem amikor adták a tvben, de nem volt az igazi. Örüljünk, hogy most sok jó sitcom van ne síírjunk azon ami régen volt😄
© Etinger2009. 07. 10.. 23:41||#5
Elsõ évad után én sem értettem mi baj a Joeyval.
Aztán a második után megértettem... -.-

Adam Goldberg az egyetlen aki feldobta. Mondjuk a néger karakterét szerencsére hamar kiírták, és ahogy halad a sorozat a vége felé azért javul a színvonal, de az elsõ részei valami borzalmasak a második évadnak.
© Mister2009. 07. 10.. 22:24||#4
jaja, én is pont a mai 2 rész után mondtam a feleségemnek, hogy hiba volt abbahagyni a Joey-t, szerintem nagyon jó.