SG.hu·

Fél éves késéssel jön nálunk az új Adam Sandler-film

A magyar filmforgalmazásból a laikus mindössze annyit lát, hogy egyes filmek világpremierként mutatkoznak be nálunk, más filmeket 1-2 héttel az amerikaiak után láthatunk, de akadnak olyanok is, melyeket 4-6 hónapos késéssel. Természetesen egy laikus a miértekkel nincs tisztában.

Judd Apatow a producerkedés után ismét visszatér rendezni, hogy a 40 éves szűz és a Felkoppintva után elkészítse harmadik mozifilmjét, lehetőleg hasonló sikerrel, mint az előző kettőt. (Előbbi Amerikában 109, utóbbi 148 millió dollárt termelt.) A Ki nevet a végén? (Funny People) Amerikában július 31-én kerül mozikba, azonban nálunk egészen december 3-ig kell várni a premierre, ami majdnem fél év, akárcsak az új Pixar-filmnél, a Fel-nél. A Ki nevet a végén?-ben egyébként Sandleren kívül két Apatow-rezidens játszik, a kabalamalac Seth Rogen és a rendező felesége, Leslie Mann.


Persze a pesszimistábbja azt is mondhatja, hogy örüljünk, hogy jelen állás szerint moziban láthatjuk a filmet, hiszen például a Péntek 13., a Bűn árfolyama vagy az Ellenállók csak DVD-n jelenik meg Magyarországon, pedig eredetileg mindegyik filmnek mozis premiert tűzött ki a hazai forgalmazó.

A késésről természetesen nem a hazai forgalmazó, a UIP Dunafilm tehet, hanem az, hogy ezúttal Magyarország nem került be a gyártó stúdió első nemzetközi "premierhullámába".

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© giga1232009. 07. 14.. 16:42||#10
Kábé én is fogom használni a torrentet bár ezt a filmet elnézve ez már nem anynira vigjáték mint Adam Sandler mestermûvei.
© Loverman2009. 07. 13.. 01:41||#9
Eric Bana akcentusa nagyon jó 😄

PS: Én a Hulk-ot is szerettem...
© zoltannemeth2009. 07. 11.. 21:43||#8
Szekeres Viktor mint bennfentes?<#nevetes1>
© winnie2009. 07. 09.. 08:36||#7
nem hiszem, hogy érdekelné õket. a letöltés bevételre történõ hatását mindig a letöltõk próbálják hangoztatni, hogy aztán azt mondák (ugyancsak a letöltõk), hogy "miért panaszkodnak a forgalmazók?". a forgalmazók nem panaszkodnak, minden a letöltõk fejében van.

miért is panaszkodnának, hiszen a legletöltöttebb filmek azok, amik világpremierek. azokat hamarabb meg nem lehetne bemutatni moziban.
© bladesoft2009. 07. 09.. 06:59||#6
Fél év késés?????? Helyes! legalább lersz használva a torrent... ha erre nem jönnek rá ezek a szerencsétlenek akkor igy jártak
© m minnifield2009. 07. 08.. 17:57||#5
én szánalmas barom vagyok mert fingom sincs, miért van a magyar mozikban egyik film elõbb mint az amerikai/európai mozikban, a másik meg késõbb fél évvel. de majd te elmondod, hogy okuljunk, ugye? csak hogy mi se maradjunk laikusok, olyan bennfentes akarok lenni, mint te.
© pixx2009. 07. 08.. 15:05||#4
Csodálkoznak, ha tologatják, hogy addigra már sokan leszedik a netrõl. Lásd Taken...
© winnie2009. 07. 08.. 14:06||#3
én speciel egyetlen filmrõl sem tudom, hogy miért akkor kerül moziba, amikor. szerintem nem véletlen, hogy folyton tele a fórum "ezt miért késik, a hülyék?" kérdésekkel.
© nessboth2009. 07. 08.. 13:03||#2
"A magyar filmforgalmazásból a laikus mindössze annyit lát, hogy egyes filmek világpremierként mutatkoznak be nálunk, más filmeket 1-2 héttel az amerikaiak után láthatunk, de akadnak olyanok is, melyeket 4-6 hónapos késéssel. Természetesen egy laikus a miértekkel nincs tisztában..." Oh mi szánalmas barmok, szégyelljük is magunkat, hogy ennyire ostobák vagyunk...<#rolleyes><#rolleyes>
© BM2009. 07. 08.. 12:56||#1
legtöbbször csúsznak a filmek