Szekeres Viktor

A Flash Forward készítője nem írhatja saját sorozatát

Az ősz egyik, rajongói körökben leginkább várt sorozata a Flash Forward, mely Robert J. Sawyer regénye alapján készült és egy furcsa világjelenséget vizsgál, minek során az összes ember a Földön elveszti eszméletét 2 perc 17 másodpercre, hogy a jövő képsorai tűnjenek fel szemei előtt.

A sorozat a fiatal közönség körében meglehetősen jól ismert két író, David S. Goyer és Brannon Braga együttműködésének gyümölcse. Előbbit eddig inkább mozifilmek írójaként lehetett felfedezni (ld. Sötét lovag, Batman: Kezdődik, A túlvilág szülötte), bár a Blade-sorozat elkészítésében is közreműködött, utóbbi viszont olyan tévésorozatok írója és készítője volt, mint a Star Trek: Az új nemzedék, a Star Trek: Voyager, a Star Trek: Enterprise és a Küszöb.

Viszont Braga hiába társkészítője a Flash Forward-nak, a sorozat napi munkáiban nem tud részt venni, hiszen az idei évadtól a 24 egyik írójának számít, s ebbéli tisztségére az akciósorozatot gyártó stúdió továbbra is igényt tart, így hiába lesz Braga névleg producere a Flash Forward-nak, csak a forgatókönyveket fogja megkapni véleményezésre, írni és a napi munkában nem fog részt venni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #3
    Azért a budin sem szívesen ájulnék be :)
  • winnie #2
    a szimpla műtét benne is van az előzetesben. rengetegen halnak meg. a szám nem hiszem, hogy olyan fontos lenne.
  • Magiszter #1
    Érdekesnek hangzik. Bár ez alatt a 2 perc 17 másodperc alatt kíváncsi leszek hogy hány millió haláleset történik. Lásd autópályák, repterek, veszélyes üzemben dolgozó emberek, állatkerti gondozók...stb. De ha már csak egy szimpla műtétre is gondol az ember.
    Minden esetre várom sok szeretettel.