SG.hu·

Sandra Bullock romantikája győzött

Sandra Bullock karrierjének messze legjobb nyitányát produkálta a hétvégén a Nász-ajánlat főszerepében. Ám a hétvége ismét a Másnaposokról szólt, hiszen a filmre továbbra is 26 millió dollár feletti összegben váltottak jegyet.

Sandra Bullock most nagyon boldog lehet, hiszen Nász-ajánlat című romantikus vígjátékával nemcsak a hétvége legnézettebb filmje címet érdemelte ki, de eddig karrierjének legjobb nyitányát is Ryan Reynolds oldalán produkálta. Ezt a címet egyébként eddig a Megérzés című thrillere birtokolta 17,55 millióval, ám legújabb filmje rögtön 33,6 millióval kezdett.

A Nász-ajánlat ráadásul mindösszesen 40 millióba került, így nem nehéz kitalálni, hogy második hetére már elméletileg visszahozza a teljes ráfordított költségeket és ha minden jól megy, akkor olyan 80-90 millióig is eljuthat. Szépen tartja magát a Másnaposok is, mely bemutatója utáni harmadik hetében még mindig 26,7 millió dollárt volt képes kicsalni a nézőkből.


My Sister's Keeper

Ezzel a vígjáték már 152 millió dolláros bevételnél tart és egyszerűen nem akar elfogyni a közönsége. A 200 millió is simán meglesz. A Pixar-féle Fel! is igazi telitalálat, a mese hazájában már a 226 milliós bevételnél jár. A harmadik legnézettebb film hamarosan a Pixar második legjövedelmezőbb filmje lesz. Szép volt!

Mindössze a negyedik helyen kezdett a Jack Black nevével fémjelzett Year One és a 19 milliós nyitány bizony a várakozások szerinti összeg. A 60 millióba fájó vígjáték sorsa a mostani hétvégén múlik, hiszen most minden a robotokról szól majd. Megérkezik ugyanis a Transformers: A bukottak bosszúja és valószínű letarolja a mozikat.

Alacsony esélyekkel indul harcba a nézők kegyeiért a Ryan Reynolds-Julia Robert nevével fémjelzett Fireflies in the Garden, valamint a Cameron Diaz-féle My Sister's Keeper.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2009. 06. 24.. 16:27||#4
hatalmas lesz az elsõ hétvége a tracking alapján, de a kritika és a nézõi vélemények inkább lesznek negatívabb színezetûek.
© FefeeX2009. 06. 24.. 16:03||#3
Hát a transformers fogadtatására kíváncsi leszek, mert mondjuk én gyermeteg lelkû vagyok, nekem nagyon beütött tegnap, de talán kicsit túl lett poénkodva... Szóval vannak benne hülye poénok, erõsen eltúlzott hülyeségek, de mindezek ellenére nekem nagyon ott volt... (haverom szerint is jó, de azt mondta, hogy nem egy húde...)