Szekeres Viktor

Stílust vált az elmúlt évek legjobb komédiája

Mindenkinek más a preferenciája, ha tévés sorozatokról, drámákról vagy komédiákról van szó, de azt nagyjából meg lehet állapítani a véleménykupacból, hogy mely alkotásokat tart igazán jónak az ember.

A Dokik (Scrubs) pedig vitán felül állva az egyik legjobb komédia, mely képernyőre került az elmúlt 10 évben Amerikában (a másik kettőről majd később értekezünk). Az eddig 8 évadot megért sorozat, mely télen lép kilencedik szezonjába, azonban nagy változásokon fog átesni.

A tavaly az NBC által megszüntetni tervezett sorozat, melyet az idei évadra az ABC vett át, bár el fogja veszíteni főszereplőjét, a JD-t alakító Zach Braffet, de megtartja a Dr. Coxot (John C. McGinley) és Turköt (Donald Faison), akik a kórházat a katedrára felváltva az egyetemen fognak fejtágítást tartani az orvosnak jelentkező nebulóknak.

Szerencsére a kilencedik Scrubs-szezon nem csak tanteremben fog játszódni, olykor vissza fog térni a már ismert kórházba is, s ezen részekben fel fognak tűnni a régi főszereplők is, mint például a már előcitált JD, Elliot (Sarah Chalke) vagy Dr. Kelso (Ken Jenkins).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tomy84 #3
    Valószínű már nem lesz a régi de remélem a mindenest is viszontláthatjuk...
  • IMYke2.0.0.0 #2
    A helyzetkomikumok (sitcom) változnak.
  • kukacS3K #1
    és akkor mi lesz a stílusváltás? attól még komédia lesz nem?