Mindenki a Twilight-jelenségre (itthon: Alkonyat) fogja a vámpíros filmek és sorozatok térnyerését, de az Inni és élni hagyni, vagyis a True Blood nem feltétlenül a lányregényekért rajongó romantikusokat célozza meg olykor igencsak nyers erőszak-ábrázolásaival.
Ráadásul az eredetiben True Blood címre hallgató sorozat már a Twilight nagy sikere elkezdődött, az alapul szolgáló regényciklust pedig már az Alkonyatos Stephenie Meyer előtt papírra vetette Charlaine Harris. Így akár azt is mondhatjuk, hogy a sorozat magának és Alan Ball készítőnek köszönheti leginkább azt, hogy a 2. évados premierje 3,7 milliós nézettséget ért el, amekkorára az HBO-n a Maffiózók fináléja óta nem volt példa. (Nem mellesleg a napokban nálunk is megjelenik az alapul szolgáló regény.)
Valahol a CW csatorna Vampire Diaries című sorozata is a Twilight-hullámot próbálja meglovagolni, de téved, aki azt hiszi, hogy jó vámpír, rossz vámpír, tinilány felállást az Alkonyatról másolták volna, hiszen a széria, akárcsak a fent említett True Blood, irodalmi alapokon fog nyugodni, mégpedig L.J. Smith hasonló című ciklusán, melynek első kötete még 1991-ben jelent meg Amerikában.
Mondjuk Mo-n tényleg nem kavart nagy port, bár nem tudom milyen marketinget kapott anno a film. Én késõn kapcsolódtam az eseményekhez😊 Bár az ifjúsági könyvek kategóriában az elsõ két helyen a megjelent, elsõ két kötet áll az írónõtõl a bestseller listán.
Mondjuk ez egy love story, nem fognak repkedni az ezüst dárdák, de egy jól asszimilálható vámpír kultuszt kap a nézõ. És maga a feeling ami erõs, a hangulat, ami végig elkíséri az nézõt. Az akció jelenetek gyengék és olcsók, gondolom ezért is mellõzték a filmben, amennyire csak lehetett. Inkább a szerelmi vonal az erõteljesebb. A színészek jók, fõleg Bella (Kristen Stewart) alakítása tuti (castingosnak respekt). Igaz, az MTV Movie Awardson is kiderült, hogy mennyire jó választás volt a visszafogott, szerény, magába fordulós lányka szerepéhez, hisz izgalmában még a díjat is elejtette az átadón, amit a legjobb színésznõ kategóriában kapott.
Nem tudom én se, hogy létezik e, de a saját példámból kiindulva meg van rá az esély a Twilight jelenségre. Én pasi vagyok, és nem tini. Az MTV Movie Awars-on láttam, hogy szarásig díjazzák a filmet, ezért letöltöttem. Hajnali 1-re jött le és másnap vizsgáztam. Bele kukkantottam, hogy minden rendbe van e filmmel, nem akad stb. És rajta maradtam, nem tudtam abbahagyni. Megnéztem és baromira bejött. Had ne ajnározzam a filmet, nekem a toppon van. Azon kapom magam 3 héttel a letöltés után,hogy mindenkinek ajánlom és én is megnéztem újra legalább 30x és a harmadik kötetbe kezdem bele ma reggel (eddig négy része van). Uncsi tesómmal tegnap nézettem meg, aki egy gépész gyerek, nagy rocker, szóval nem a kategória rajongója. Igazából nem is kellett megnézetni, mert csak azon kaptuk magunkat, hogy az írást leellenõrizve berakott film, a DVD lejátszóban maradt és végül a TV elõtt ebédeltünk. Õ a hatás alatt maradva, én meg a drognak ható ismétlõdõ élvezetért.
Ez egy jelenség lesz? USA-ban már az..ez tuti fix. Itt még nem, talán a leküzdendõ sztereotípiák miatt. Gyenge szinkron színész gárda mellett egy új élményt kaptam a vámpíros történetek területén. Persze, hogy nézze meg mindenki aki tudja.
Tényleg létezik ez a Twilight-jelenség? SG-n kívül sehol nem találkozok vele.
Vámpíros filmek mindig is voltak bõven, csak eddig 30éves emberek meg öregek vámpírolták egymást, most meg 20évesek. (de hát ez minden filmtípusnál így van, fiatalodnak a szereplõk)
edit gomb miért nincs? Szal elszóltam magam, a könyv volt elõbb nem a film (Bram Stoker mint tudjuk). Õ találta ki hogy Vlad Dracul-t vámpírként írja le. Ez egyáltalán nem így volt a középkorban, inkább Vlad a karóbahúzó volt a "beceneve". Nem tudom honnan szerezted a "történelmi" információidat trekker de sztem ki kell hogy ábrándítsalak... Egyáltalán nem roma hanem román származású volt (a kettõ nem ugyanaz, románok Moldova és Havasalföld régiójából származnak, a romák meg elvándorolt indiaiak, a nyelvük is alátámasztja ezt ami a Szanszkrit rokonnyelve), és mindig is erdélyi herceg volt úgyhogy nem "számûzték Erdélybe" Mo.-ról. A rabok kínzása akkoriban általános dolog volt úgyhogy ez nem indok. A rómaiak keresztrefeszítést favorizálták, a franciák a guillotine-t, Vlad meg a karóbahúzást, mint a halálbüntetés végrehajtásának eszköze. Magyarul ha már úgy is halálra voltak ítélve, valahogy csak meg kellett ölni õket... És ne keverd össze Báthory Erzsébettel aki tényleg perverz volt, fiatal lányok vérében fürdött mert szerinte ez õrizte meg a fiatalságát.
Google a barátod, Wiki a barátnõd...
lol... attól hogy volt Drakula, és hogy a 20. sz. elején volt egy Drakula gróf film, semmi más nem köti Erdélyhez... vámpírok ugyanolyan közszájon forgó dolgok voltak a középkorban mint a sárkányok, boszorkányok, farkasemberek, satöbbi satöbbi.