Szekeres Viktor

Nem folytatódik az elmúlt évek legsikeresebb scifije

4 évadot ért meg és ereje teljében még több mint 7 millióan követték hétről-hétre, azonban 2007-ben utolérte őt a sorozathalál, hiszen jó nézettséget produkálni könnyű, megtartani azonban már jóval nehezebb.

Ahhoz képest persze, hogy a 4400 egy 6 részes minisorozatként indult, meglehetősen szép pályát futott be, hiszen 4 évad készülhetett el belőle. Mindez a nyitóepizódok hatalmas sikerének volt köszönhető: a 4400 kezdő részeit 6-7 millióan látták, de még hanyatló időszakában is 2 milliós számokat produkált a scifi, mely olyan műfajtársakat utasított maga mögé, mint a Csillagkapu, a Csillagkapu Atlantisz vagy a Csillagközi romboló.

Itthon a sorozatot a Cinemaxon láthatta először a nagyérdemű - az elejétől a végéig. Később sokak örömére országos viszonylatban is helyett kapott a titokzatos módon eltűnt, majd megkerült 4400 emberről szóló széria, de a TV2 a második évadot követően pihenőre küldte a 4400-at, s azóta sem kapta elő. A csatorna tájékoztatása szerint mindennek az az oka, hogy egyelőre nem is tervezik a 3. és a 4. évad leadását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #8
    ha az elmúlt évek legnézettebb scifijéről beszélsz, akkor ezúttal azt csináltad, amit a tömeg. nézted, ami a legnézettebb. az, hogy itthon csak pár százezren nézték éjszaka, ugyancsak nem rossz eredmény.
  • narumon #7
    Hehhe szinte az egyetlen sorozat volt amit többé kevésbé néztem, dehát megszoktam már, hogy nem azt csinálom amit a tömeg :)
  • winnie #6
    nézőpont kérdése. szemenköpnek sok nézőt, de közben, ami helyette van még több nézőt ad a tévének. amit az utolsó mondatban írsz, jogos, de az ökörség nem jó szó, szemétség? lehet. de ökörség az lenne, ha egy bukást műsoron tartanának (már, ha bukásról van szó). sajnos a tévék nem jótékonysági intézmények.
  • winnie #5
    javítson ki valaki, ha tévedek, de egy sorozatnál általában előre mgveszik az évadokat, nem?
  • tyuklepes #4
    Én kissé analfabéta vagyok TV-s üzlet szempontjából, szóval nekem csak az jön le, hogy pár (száz)ezer rajongót simán szemen köpnek ... Szerintem ha az követnék, hogy a kevesebb több, nem vásárolnának annyi gagyit, és a színvonalas(abb) sorozatoknak, mint szerintem a 4400 volt, több esélye lenne. De ez csak szerény magánvélemény. De ennél nagyobb ökörséget, mint sorozatot elkezdeni, aztán a közepén abbahagyni, most hirtelen nem tudok elképzelni ...
  • MiZo81 #3
    Egyszerűen csak nem vették meg az összes részt, és nem is akarják.
    Asszem 2007-ben sem adták le végig...
  • winnie #2
    miért? oké, valahol sejthető volt, hogy az éjféli kezdési időpont után nem nagyon fogja folytatni a tv2 a sorozatot.
  • Ravkin #1
    Jézusom ez a cikk az összes szekeres viktor cikken túltesz

    vagy csak én vagyok ennyire fáradt ?