Szekeres Viktor

Véget ért a Nevem, Earl

Sokak kedvenc komédiája az utolsókat rúgja Amerikában: az NBC úgy döntött, hogy megfelelő nézettség hiányában és kompromisszumos deficit okán, többet nem kér a My Name Is Earl című szituációs komédiából. A sorozat 4 évadot élt, de remény még van.

A karmával többet véletlenül sem ujjat húzó, megtérni, megjavulni kívánó tróger kalandjai nem véletlenül lettek olyan népszerűek 4 éve, mikor útjának indult a sorozat, hiszen az egyedi, meglehetősen idétlen humor, valamint a remek mellékszereplők egy szerethető sorozatot varázsoltak a nézők elé.


Azonban úgy tűnik, hogy a kakaó csak 4 évadon át tartott ki, hiszen az utolsó szezonban már érzékelni lehetett, hogy az egykor még fényes nézettség meglehetősen veszélyes zónában leledzik, s a gyenge adatokat végülis pár napja elégelte meg az NBC, amikor is úgy döntött: mivel nem sikerült csökkenteni a válságra hivatkozva a Nevem, Earl átvételi költségeit, ezért eltekintenek a folytatásától.

A rajongóknak szokatlan módon azonban még maradt némi reménysugaruk, hiszen szó van arról, hogy az Earl a Fox, az ABC vagy a TBS csatornára költözve túlélhet egy 5. szezon erejéig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tyuklepes #9
    Értem én, amit mondasz, de 'az élőnek kell örülni, a halottat gyászolni' valahol ezt hallottam ...
  • winnie #8
    egy szóval sem mondtam, hogy örülni kell a kaszának. annak viszont lehet, hogy az earl 4 évadig bírta, ami ugye a sorozatok 90%-ra nem igaz. ez azt mutatja, hogy van remény az amerikai tévézésben.
  • tyuklepes #7
    Az sem OK, ha másokat verünk át, de hogy magunkat? Hogy egy kedvenc sorozat megszűnésénél 'örülni kéne' ilyen-olyan mondvacsinált okokkal? Neeeeeee ... Persze, a pozitív gondolkozás jó dolog, de ezzel az indokkal kötözködni ... vicces. :)
  • 1Obi1 #6
    Az Ugly Betty az éppen hogy a dél-amerikai sorozatok kiparodizálása, nem lehet emiatt bántani. Mondjuk én még egy részét se láttam, de nem is nagyon érdekel.

    Az Earl-t nagyon sajnálom, most a negyedik évadra megint szórakoztató lett. Voltak olyan részei ahol már a falat kapartam a műtanulságoktól és a műdrámáktól, de attól még eszementen vicces sorozat (volt..).
  • winnie #5
    azzal remélem nem mondok újdonságot, hogy ha valamit sokan töltenek le, az nem hogy aranytojást nem tojik, de még tojást sem.

    ha valamit nem néznek, azt kaszálni kell. ez teljesen logikus. és ilyenor a reakció is inkább öröm kell, hogy legyen, hogy megért a sorozat 4 évadot, mint sem hogy más sorozatokat köpködni, amit nem is nézel.
  • atis78 #4
    Nem nézem őket csak nap mint nap látom milyen kapós a feliratletöltő és torrent oldalakon és még a hivatalos nézettségük is milyen hatalmas(a My Name Is Earl -hez képest sehol sincsenek). És nem büdös mások ízlése csak nem értem hogy egy tv csatorna miért miért vágja le az aranytojást tojó tyúkjait pénzhiányra hivatkozva, és tatja meg a silány kitojt tyúkokat.Nézd meg a completed oszlopot a feliratokra most nem tudok linket mert nem megy az oldal, de majd nézz el ide http://www.opensubtitles.org ki írja a letöltések számát, a hivatalos nézettséget meg meg találod sok helyen.
    "nézed és nem tetszik annyira? mások ízlése az büdös?"
  • winnie #3
    nézed és nem tetszik annyira? mások ízlése az büdös?
  • atis78 #2
    Az ugly bettynek mikor lesz már vége annak már nagyon örülnék az 1000x rosszabb mégis megy meg a hasonló f*s sorozatok amiket százával tudnék sorolni, miért nem azokon spórolnak az idi*ták
  • sugarman #1
    Kár , pedig jó kis sorozat. Igaz az vitathatatlan, hogy a negyedik évad már nem volt valami nagyon jó, de még így is jobb mint a sorozatok többsége. sajnálom:(