Ötvös Tibor

Nem készül a negyedik Hannibal Lecter film

A héten felreppent egy hír, miszerint Anthony Hopkins és Ridley Scott összeállnak egy negyedik Hannibal Lecter film elkészítésének céljából. Ma azonban kiderült, hogy az egész csak pletyka és egy szó sem igaz belőle.

Pedig forrásként a patináns nevű The New York Post lett megjelölve szinte minden, a hírt "címoldalon" lehozó neves mozis internetes oldalon. Ám mint kiderült, a hír már több éves, hiszen még arról szól a találgatás, hogy A bárányok hallgatnak vajon folytatódik-e (vagyis ez még a Hannibalra vonatkozott).



Szerencsére azonban nem ugrott be mindenki az ordas hibának, ám azért pár neves újságíró most mosakodik rendesen. Az infót már csak azért is fenntartásokkal kellett volna kezelni, mivel Anthony Hopkins a Hannibal ébredése után kijelentette, hogy nem tetszett neki, amit a figurával műveltek és nem szeretné újra magára ölteni a kultikus alakot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JASON13 #8
    látom valaki nem bírja befogni, de akkor is enyém az utolsó!
  • JASON13 #6
    De az is lecter film... sorry de ha nem lenne az akkor is 4 lecter film lenne ergo akkor hol nem készül 4. lecter film? Bízd ezt a profikra pubikám!
  • JASON13 #4
    filmek készítési sorrendben: Manhunter (embervadász); Bárányok hallgatnak; Hannibál; Vörös sárkány; Hannibal ébredése;. Sajnos a történet nem a készítés sorrendjében folyik hanem teljesen össze-vissza! első rész volt a manhunter ahol még nem is Hopkins játssza hannibalt majd utana elméletileg a Hannibal rising az első rész ugye a kezdetektől, majd a manhunterrel azonos történetű vörös sárkány, bárányok hallgatnak és végül a Hannibal! Akárhogy is számolom ez 5 film nem pedig 3... tehát a negyedik hannibal film elkészültéről kapott hír abszolut kacsa tehat emiatt nem fogok sirva fakadni!
  • winnie #3
    ha már számolunk, akkor 5 film volt. az embervadászról se feledkezzünk meg, a vörös sárkány ugye annak a remake-je volt.
  • NSC #2
    de igen 4 Hannibal film van,viszont a Hannibal ébredésében nem szerepel Hopkins (meg kell mondjam h nem is lett az igazi,nem lett rossz de valami/valaki hiányzott belőle)
  • blessyou #1
    nem négy Hannibal-film van? Hannibál ébredése, Vörös Sárkány, A bárányok hallgatnak, Hannibal? vagy vmelyik kivétel?

    mondjuk megint egy értelmes hír volt... megtudtam, hogy terjengett egy hamis pletyka...