Szekeres Viktor

A kórházas sorozatok népszerűsége töretlen

Ha valaki azt hinné, hogy a Vészhelyzet távozása után nem marad elég kórházas sorozat a csatornák kínálatában, hát az súlyosan téved, hiszen amikor az ember már azt hitte volna, hogy leáldozik a műfajnak, máris újabb szériák születnek.

Ráadásul még csak részeredménnyel szolgálhatunk, hiszen egyelőre az amerikai csatornák közül csak az NBC jelentette be, hogy milyen sorozatokban gondolkodik jövőre, s a tervek szerint a CBS is kacérkodik egy témába vágó szériával, a Miami Traumával.


De vissza az NBC-re, mely úgy döntött, hogy ősztől minimum 13-13 epizódot lead a Trauma és a Mercy című sorozatokból. Előbbi egy készenléti mentős egységről fog szólni, akik földön, vízen, levegőben próbálnak odaérni a balesetet szenvedettekhez, még akkor is, ha azok nehezen megközelíthető helyeken vannak.

Míg utóbbi kórházban fog játszódni (meg nyilván lepedők között), viszont szakít a hagyományos, orvosközpontú szemszöggel és a nővérek nézőpontjából fogja bemutatni az eseményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Etinger #6
    Nem gond, vagyunk jó pár millióan akik szeretjük :) Hugh amúgy is nagy tehetség :)
  • DjDano #5
    House doki az abszolút békasegge nálam.... Hihetetlen, hogy egy ilyen idióta sorozatot kajálnak
  • kozik #4
    Nekem unalmas a House. Viszont a Scrubs elsöpörhetetlen.
  • IMYke2.0.0.0 #3
    Unalmas már a szerelmes, lelkizős, hősös orvos és nővér, meg mentős és rendőr love sztory...!!!
  • Al Ashrad #2
    Szerintem is. Nála nincs nagyobb arc.
  • djstefi #1
    szerintem House doki a kiraly.