SG.hu·

Megmenekülhet a dinós sorozat

Pár hete meglepő hírek érkeztek magukat jól értesülteknek nevezőktől az Őslények kalandorai (Primeval) című sorozattal kapcsolatban, hiszen azt lehetett olvasni, hogy a széria jelenleg is futó szezonja, a harmadik lesz az utolsó. Az ITV már meg is cáfolta a híreszteléseket.

Rétegcsatorna leginkább rétegsorozattal futtatható fel, ezt az elvet vallva indította el fantasztikus sorozatát az ITV, s váltak be számításai, hiszen a Primeval rekordnézettséget hozott (erre rímel az is, hogy itthon talán, ha 4-500 ezren nézték a sorozatot az RTL Klubon, amelyből nem is érkezett már jó ideje új, szinkronizált szezon). Más kérdés, hogy ezen nézettség a 3. évadra apadásnak indult, ami felizzította a bevezetésben emlegetett pletykákat.


De, pletykák ide vagy oda, a Primeval továbbra is csatornájának zászlóshajója maradt, így nem is lepődtünk meg azon, hogy az ITV szóvivője kijelentette, szó sincs (egyelőre) a Primeval megszüntetéséről, míg fut az évad, addig nem foglalkoztak csatornaszinten azzal, hogy élnek-e a 4. szezon lehetőségével. A sorozat készítője szerint ez utóbbira egyébként minden esély megvan.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2009. 05. 07.. 12:09||#3
a szóvivõ azt mondja, hogy nem lesz vége a sorozatnak, ergó megmenekülhet. lehet, hogy mégsem lesz kasza.
© TeDDyRuSh2009. 05. 07.. 08:34||#2
"Megmenekülhet a dinós sorozat"

"...az ITV szóvivõje kijelentette, szó sincs (egyelõre) a Primeval megszüntetésérõl,..."

Akkor most miva?
© Jrex2009. 05. 06.. 13:20||#1
Kár h már itthon nem adják,pedig jó volt,én néztem.De mindig azokat a sorozatokat szüntetik meg amelyiket nézem (pl:ezt,akk a terminátort,Rémvadászokat stb)
lehet csak mert én nézek ilyeneket😄