SG.hu·
A Boszorkány-hegy - The Rock és az ufók
Ez is ritkaság, hogy ismét egy scifi kerül a mozikba, ráadásul a mindenkinek emészthető fajtából. Azt pedig elnézzük, hogy ismét feldolgozással van dolgunk.
Az elmúlt hónapokban, valljuk meg szívünkre tett kézzel, Hollywood nem kényeztetett el minket jó családi filmekkel. Élőszereplősökre gondolunk, mert szerencsére animált fronton annyira nem gáz a helyzet, mint azt az Esti mesék és társai engedni sejtették. A stúdiók a koncepciótlan és lerágott csont családi filmjeikkel egész egyszerűen azt használják ki, hogy 12 év alatt a gyerek bármit megeszik, amit lenyomnak a torkán, az őt elkísérő szülő pedig magasról le van ejtve, pedig...
De elég csak visszagondolni arra, hogy tavaly vagy tavalyelőtt ilyenkor láttunk azért normális, elsősorban gyerekeknek szánt alkotásokat, s most a Boszorkány-hegyen volt a sor, hogy visszahozza a tavaszi családi filmek dicsőségét. Hadd lőjük le a poént: sikerült. Nem volt magabiztos a siker, de láthatjuk a felcsillanó fényt az alagút végén.
Persze vicces, hogy az imént még lerágott csontokról regéltünk, most pedig egy feldolgozást emelnénk piedesztálra, de Boszorkány-hegy esete is példa arra, hogy egy remake-et is el lehet élvezhetően és/vagy az eredetihez hűen készíteni (egy olyan remake-et, aminek az eredetije is könyvadaptáció). Hmm, itt egy pillanatra meg is szakítanánk a gondolatmenetet, mert el kéne morfondírozni azon, hogy melyik a jó feldolgozás? Amelyik szolgai módon másolja az eredetit, vagy az, mely esetleg megpróbálja azt újragondolni az eredeti alaphelyzetét?
Mondhatjuk, hogy a Boszorkány-hegy készítői az utóbbi utat próbálták bejárni, inkább a 70-es években indult filmsorozat modernizálását tartották szem előtt. Annak idején egy, a földönkívüli gyerekeket kastélyába csalogató milliomos és egy vándor határozta meg a történet folyását, 2009-ben azonban a titkosszolgálat és a taxisofőr néz nagyokat: előbbi, amikor egy ismeretlen eredetű űrhajó landolására lesz figyelmes, utóbbi pedig, amikor beül hozzá a két csodabogár lurkó és furcsaságokat kezdenek beszélni. A történet is csak ennyi, faékegyszerűségű, Dwaye Johnson, vagyis a "Színész, Akit Korábban The Rock-nak Hívtak" taxisként le akarja szállítani a gyerekeket oda, ahova kérik, a fekete öltönyösök azonban ezt nem akarják engedni. Az első közös találkától kezdve pedig indul a macska-egér játék, az üldözősdi, aminek csak a végén szusszanhat a néző.
Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy kiemelkedő film lenne a Boszorkány-hegy, igazából semmi különöset nem hoz, de szerencsére nem is akar többnek látszani, mint ami, a célja mindössze, hogy szűk másfél órára szórakoztassa a fiatalságot és, ha már eljöttek a szülők, akkor őket se altassa el. Ebbe persze az üldözési jeleneteken kívül a bő kézzel szórt különleges effektusok is segítenek, valamint Dwayne Johnson, akiről senki nem hitte volna, hogy ilyen hamar elhagyhatja nevéből a pankrátormúltra utaló tagot.
Mint ahogy az is meglepetésként érhet minket, hogy Johnson nem akciófilmekkel teremti meg színészénjét, hanem egyéb műfajjal, többek között családi filmekkel. És milyen jól teszi ezt, hiszen míg a keményebb műfajban (Doom, Emelt fővel, Az Amazonas kincse) csak 15-18 millió dolláros nyitányokat produkált, addig a könnyedebb filmjeivel fellépett az A-kategóriába, hiszen mind cikkünk tárgya, mind a Gyerekjáték 23-25 millió dollárral nyitott úgy, hogy csak Dwayne Johnson neve jelent meg a plakáton a cím előtt. Csoda, hogy következő filmje, a Fogtündér is családi fantasy lesz?
Miközben egyébként korrekt, az időt remekül múlató szórakozás (és semmi több) a Boszorkány-hegy, természetesen siessünk leszögezni, hogy afféle egyszer használatos, ám siker esetén folytatható moziról van szó, aminek legnagyobb negatívuma az, hogy láthatóan nagy részét stúdióban, műtermekben forgatták és épp ezért az ember mindvégig valahogy sterilnek érzi a jeleneteket, hiába zajlanak azok dohos pincében, barlangban vagy egy titokzatos hegyen. (És, hogy megint a szinkronon lovagoljunk, szomorú, hogy még mindig nem találtak állandó hangot Johnsonnak, most például Barabás Kis Zoltán próbálkozott több, de inkább kevesebb sikerrel.)
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Az elmúlt hónapokban, valljuk meg szívünkre tett kézzel, Hollywood nem kényeztetett el minket jó családi filmekkel. Élőszereplősökre gondolunk, mert szerencsére animált fronton annyira nem gáz a helyzet, mint azt az Esti mesék és társai engedni sejtették. A stúdiók a koncepciótlan és lerágott csont családi filmjeikkel egész egyszerűen azt használják ki, hogy 12 év alatt a gyerek bármit megeszik, amit lenyomnak a torkán, az őt elkísérő szülő pedig magasról le van ejtve, pedig...
De elég csak visszagondolni arra, hogy tavaly vagy tavalyelőtt ilyenkor láttunk azért normális, elsősorban gyerekeknek szánt alkotásokat, s most a Boszorkány-hegyen volt a sor, hogy visszahozza a tavaszi családi filmek dicsőségét. Hadd lőjük le a poént: sikerült. Nem volt magabiztos a siker, de láthatjuk a felcsillanó fényt az alagút végén.
Persze vicces, hogy az imént még lerágott csontokról regéltünk, most pedig egy feldolgozást emelnénk piedesztálra, de Boszorkány-hegy esete is példa arra, hogy egy remake-et is el lehet élvezhetően és/vagy az eredetihez hűen készíteni (egy olyan remake-et, aminek az eredetije is könyvadaptáció). Hmm, itt egy pillanatra meg is szakítanánk a gondolatmenetet, mert el kéne morfondírozni azon, hogy melyik a jó feldolgozás? Amelyik szolgai módon másolja az eredetit, vagy az, mely esetleg megpróbálja azt újragondolni az eredeti alaphelyzetét?
Mondhatjuk, hogy a Boszorkány-hegy készítői az utóbbi utat próbálták bejárni, inkább a 70-es években indult filmsorozat modernizálását tartották szem előtt. Annak idején egy, a földönkívüli gyerekeket kastélyába csalogató milliomos és egy vándor határozta meg a történet folyását, 2009-ben azonban a titkosszolgálat és a taxisofőr néz nagyokat: előbbi, amikor egy ismeretlen eredetű űrhajó landolására lesz figyelmes, utóbbi pedig, amikor beül hozzá a két csodabogár lurkó és furcsaságokat kezdenek beszélni. A történet is csak ennyi, faékegyszerűségű, Dwaye Johnson, vagyis a "Színész, Akit Korábban The Rock-nak Hívtak" taxisként le akarja szállítani a gyerekeket oda, ahova kérik, a fekete öltönyösök azonban ezt nem akarják engedni. Az első közös találkától kezdve pedig indul a macska-egér játék, az üldözősdi, aminek csak a végén szusszanhat a néző.
Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy kiemelkedő film lenne a Boszorkány-hegy, igazából semmi különöset nem hoz, de szerencsére nem is akar többnek látszani, mint ami, a célja mindössze, hogy szűk másfél órára szórakoztassa a fiatalságot és, ha már eljöttek a szülők, akkor őket se altassa el. Ebbe persze az üldözési jeleneteken kívül a bő kézzel szórt különleges effektusok is segítenek, valamint Dwayne Johnson, akiről senki nem hitte volna, hogy ilyen hamar elhagyhatja nevéből a pankrátormúltra utaló tagot.
Mint ahogy az is meglepetésként érhet minket, hogy Johnson nem akciófilmekkel teremti meg színészénjét, hanem egyéb műfajjal, többek között családi filmekkel. És milyen jól teszi ezt, hiszen míg a keményebb műfajban (Doom, Emelt fővel, Az Amazonas kincse) csak 15-18 millió dolláros nyitányokat produkált, addig a könnyedebb filmjeivel fellépett az A-kategóriába, hiszen mind cikkünk tárgya, mind a Gyerekjáték 23-25 millió dollárral nyitott úgy, hogy csak Dwayne Johnson neve jelent meg a plakáton a cím előtt. Csoda, hogy következő filmje, a Fogtündér is családi fantasy lesz?
Miközben egyébként korrekt, az időt remekül múlató szórakozás (és semmi több) a Boszorkány-hegy, természetesen siessünk leszögezni, hogy afféle egyszer használatos, ám siker esetén folytatható moziról van szó, aminek legnagyobb negatívuma az, hogy láthatóan nagy részét stúdióban, műtermekben forgatták és épp ezért az ember mindvégig valahogy sterilnek érzi a jeleneteket, hiába zajlanak azok dohos pincében, barlangban vagy egy titokzatos hegyen. (És, hogy megint a szinkronon lovagoljunk, szomorú, hogy még mindig nem találtak állandó hangot Johnsonnak, most például Barabás Kis Zoltán próbálkozott több, de inkább kevesebb sikerrel.)
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
