Szekeres Viktor

Durva lett a Halálos kitérő 3. előzetese

Annak idején az Eliza Dushku főszereplésével készült Halálos kitérő (Wrong Turn) tipikus tinihorrornak indult, bár inkább a Texasi láncfűrészes vonulatot vette célba. Az alig 10 millióba kerülő film azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mindössze 15 millió dollárt jövedelmezett Amerikában.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Hollywood mondvacsináltnak tűnő, csak DVD-re kiadott folytatással próbálta az utolsó szuflát kipréselni a tipikussága ellenére meglehetősen fogyaszthatóra sikerült filmből. (Mely olyan jeleneteket hozott, mint ez - a móka 1.00-nál kezdődik, úgy tűnik, másnak is ez volt a kedvence.)


A legnagyobb meglepetés viszont az volt, hogy a második rész, az itthon csak tévében adott (még DVD sincs...) Wrong Turn 2.: Dead End, majdnem olyan jóra sikeredett, mint az első rész, amit az IMDb-pontszámok is (6.0 és 5.6) jeleznek, ami valljuk meg, DVD-s horrorfolytatásoknál elég ritka. Ebből kiindulva, a 3. rész, az októberben megjelenő Wrong Turn 3.: Left for Dead-ben is bízunk, hogy nem fog rosszul sikerülni. A fenti előzetes alapján megvan rá az esély.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gladiator #10
    A masodikat lattam, szvsz borzalmas volt.
  • grebber #9
    Első 2 rész nagyon jó volt várom ezerrel!
  • Micsu #8
    kérdezném: mi ez a fosh?
  • fawcet #7
    privátban leirtam hogy hol láttam
  • isthun #6
    a Never Back Down c.filmre 1 éve várok,de a Fearless c. filmet is 2 éve keresem!(még magyar címük sincs,vélhetőleg) Remélem,az Ip Man c. filmet kiadják majd...!
  • isthun #5
    Miért is nem kapható a második rész? Kiadnak mindenféle bénaságot,ami a DVD turkálóban végzi 150-Ft-os áron,rengeteg film meg késik,vagy ki sem adják! De azért te se töltsd le,mert az meg lopás! Tudom,hogy ez a film nem egy remekmű,de mit csináljon az,aki kíváncsiságból megnézné?!
  • tyuklepes #4
    Ez az a film, aminek első részében egy degenerált család aprítja az eltévedteket? Amiben a két csávónak az apja a báttya volt?
  • pepe792 #3
    Jónak tűnik, igaz láttam már olyan filmet aminek az előzetese jó volt, legalábbis annak tűnt, a film meg pocsék volt.
  • technopeter #2
    Egy nagyon bejött, d lehet megnézem már akkor a 2tőt is
  • Atisz #1
    Olyannyira fogyasztható, hogy a legjobb és legtöbb feszültséget nyújtó "tucathorror" nálam (és sok ismerősömnél is).
    Kár, hogy nem került moziba egyik része sem, amikor ilyen Unborn féle szemetekkel szabadon lehet bombázni a közizlést.