Szekeres Viktor

Már készítik a Star Trek 2-t

Bár még vagy hat hét hátra van a Star Trek premierjéig, a gyártó Paramount Pictures már elkezdte előkészíteni a klasszikus tévé- és filmsorozat újragondolásának második részét abban a reményben, hogy siker esetén egy hosszú, 2-3 évente visszatérő mozis sorozat kerekedjen belőle.

A Variety információi szerint ugyanis Roberto Orci, Alex Kurtzman és Damon Lindelof már a Paramount alkalmazásába is állt, hogy elkészítse a folytatás szkriptjét, valamint, hogy producerként bábáskodjon a film mellett. A tervek szerint az elkövetkező hónapokban állnának neki a forgatókönyv elkészítésének, amit év végére szállítanának le, hogy 2011 nyarán meglehessen a premier.

J.J. Abrams, az első rész rendezője, nem biztos, hogy a folytatásra is kapható lenne, azonban producerként jelen lenne - bár az első film rendezését is a szkript olvasása után vállalta el, eredetileg azt másra hagyta volna. A folytatás tervei természetesen függnek a Star Trek sikerétől, az irány pedig a mű fogadtatásától, attól, hogy mi jön be leginkább a nézőknek. Annyi biztos, hogy míg az első rész esetében az alkotók keze meg volt kötve (hiszen az eredetet kellett elmesélniük), addig a folytatásnál semmi sem szabna gátat fantáziájuk szárnyalásának.

Azt azonban nem szabad elfeledni, hogy a régi Star Trek-filmek egyike sem volt különösen nagy anyagi siker és jóval olcsóbbak voltak, mint a mostani reboot, amelynek jóval túl kell szárnyalnia bevételben az elődöket, hogy megérje a Paramountnak a film sorozatformátumba öntése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • algi #9
    Mégis ki kötelezte őket az eredettörténet megfilmesítésére? Kezdhették volna az első rendes "kalanddal" is.
  • winnie #8
    értem, köszi. annyira azért nem vágom az ST-t
  • finaltrekker #7
    Igen reboot, de azért nem feledik teljesen a régieket. Az utolsó 10. film és az azutáni események kapcsolódnak az "új első" rebootolt filmbe.
  • winnie #6
    az első részt is leforgatták és mégis, nem? reboot. a régieket feledik. gondolom.
  • Szefmester #5
    én eztet itten most nagyon nem értem.. én vagyok a helikopter vagy már réges rég a 80as évek környékén leforgatták a 2. részt és már a 10 környékén járnak.. tévedek vagy csak ismét kitalált az sg valami remekbe szabott címet a cikkének?
  • akyyy #4
    és a khan haragjával mi lesz?
  • winnie #3
    ha ennyire egyszerű lenne, mindenki ezt csinálná. rengeteg film van, ami a fenti 3 ellenére megbukott.
  • bmw #2
    Mondjuk nem veletlenul vettem hazimozit, de erre lehet raszanaom a jegy arat.:)
  • finaltrekker #1
    Csak három dolog kell az igazán sikeres filmhez, (kategóriától függetlenül) gagyi viccek, hatalmas látvány, nagy reklám. Lásd: Star Wars, Gyűrűk ura, Karib... Remélem ilyen lesz az új Star Trek is.

    (Egyébként a film felvezetőjéből 4 részes képregényt készítettek, amit magyarul is fel lehet lelni. Az alapján a szereplők továbbra is tipikus "star trekes, bonyolult karakterket" játszanak el.)