Ötvös Tibor

A Warner végzett a durva képregényfilmekkel

A Warner Bros. tanult hibáiból és mostantól hanyagolja a kifejezetten magas korhatár-besorolást kapott képregényfilmeket. Ezzel mind a Marvel, mind pedig a DC Comics egyetértett.

A döntés mondjuk nem túl meglepő, hiszen elég csak a szinte korhatár nélkül megtekinthető Vasember vagy A sötét lovag sikerére gondolni és ezzel szemben áll a Megtorló második része, illetve most a Watchmen - Az őrzők is. A Warner épp ezért döntött úgy, hogy a korábban bejelentett és hamarosan aktuálissá váló képregényhősök filmes kalandjaiból mellőzi a brutalitást.



És hogy pontosan mely filmek is ezek? Nos, itt van mindjárt a Zöld Lámpás, akinek első filmes akcióját elvileg idén szeptemberben kezdik el forgatni méghozzá Ausztráliában. A film címszerepére a Star Trek főhőse, Chris Pine jelenleg a legesélyesebb. A Villám is marad a könnyedebb súlycsoportban, ahogy a már régóta húzódó Csodanő is.

Természetesen kivételek ezúttal is akadnak, hiszen a Jonah Hex továbbra is tartja a képregényekben is látható erőszakot. Mondjuk a Warner Bros. szerint a Jonah nem egy képregényfilm, hanem egy olyan mozifilm, melynek egy képregény az alapja. Vajon mi a különbség?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CaptainRumi #20
    Akinek gond van a fejében az anélkül is bemegy az iskolába géppuskával, anélkül is piszkálja a kisebbet és anélkül is leugrik a háztetőről, hogy megnézne egy filmet vagy játékkal játszana...
    de ha mégis a batman miatt ugrik le a hülyegyerek, akkor nehogy már a normális emberek lássák ennek kárát.
  • bippo #19
    Abból indulsz ki, hogy 'egy értelmes ember'. A gond azzal van, hogy nem velük van a baj, hanem a maradékkal.
    Nem az értelmesebbje miatt kell visszaszorítani az agressziót a médiában, hanem a hülyék miatt. Nem az értelmesebbje fog bemenni géppuskával az iskolába és/vagy kinyírni a szomszédot, nem az értelmesebbje fogja piszkálni a kisebbet, nem az értelmesebbje fog leugrani a háztetőről,mer' ő a betmen...
  • vmiki88 #18
    Már bocsánat de A sötét lovag 16-os besorolást kapott (és azért abban is voltak nem kis gyereknek való jelenetek)
  • NiGhTM4R3 #17
    'Nem a játékok és a filmek teszik agresszívvá az embereket...'

    Pontosan így van. Egy értelmes ember (sőt, gyerek is - hisz szerintem mi sem játszottunk Supermant a 7. emeletről) különbséget tud tenni valóság és képzelet között.
  • Etinger #16
    A Punisher 2 egy nagy rakás szar. De most komolyan. Nem azért bukta mert véres, hanem mert lőnek és.. és.. és.. ennyi :D Más filmben jobban elviselném :)
  • CaptainRumi #15
    "Persze szorítsuk vissza az erőszakos játékokat meg filmeket...
    a kölykök menjenek ki az utcára a sok gépezés helyett, és ne a konzolt fogják, hanem inkább igazi lőfegyverrel játszanak
    jöjjenek vissza a 60 as évek.... A HIPPY korszak jeeee, inkább tépjenek be és vagy kapják meg az aranylövést, mint mondjuk az erőszakos diablo hárommal kockulnak..."
    ez talán túlzás, de:

    Nem a játékok és a filmek teszik agresszívvá az embereket...

    Egy egészséges gyermek soha nem fogja azt gondolni magáról, hogy tud repülni, vagy megtudja állítani a vonatot és nem is fogja felvágni az ereit csak azért mert Vegita meghalt.

    Sőt azt is kimerem jelenteni, hogy inkább az erőszakos játékokban éljék ki a vágyaikat mint a való életben.
  • zola2000 #14
    Ne keverjük ide a középkort, ne keverjük ide afrikát, mert ezekben az esetekben a szegénység miatt voltak/vannak háborúk, meg a sok rablóbanda. Azt kell megnézni hogy mi változott meg a 60as 70es 80as évek amerikája/nyugat európája óta(amikor alig volt bűnözés a mai helyzethez képest persze), és ahhoz kellene közelíteni ismét, ami érték eltűnt azokat kell visszaállítani, ami változott azokat a dolgokat kell visszaváltoztatni -valamennyire-. A durva filmeket/játékokat így és egyéb módszerekkel vissza lehetne szorítani de persze csak egy dolog, a másik dolog az oktatásban a nevelés visszaállítása (egy kicsit a szülőket is nevelni kéne), és persze a fegyvertartást kéne megtiltani kb mindenkinek oké úgy is hozzá tudna mindenki jutni fegyverhez aki nem hülye, de az is sokat javítana a dolgokon...
  • Wittgen #13
    Jaja. Ha a senkiházi középkori ember nem nézte volna degeszre magát mindenféle fos akciófilmmel és nem lapozott volna erőszakos képregényeket, valamint a x-box-on is csak a tamagocsi8-at nyomatta volna, akkor a 100 éves háború sem tört volna ki.
  • bmw #12
    Nem lesz korhatar igy hat jonnek a langyos rajzfilmek...
  • sandor8206 #11
    ez hogy a filmek miatt van erőszak kamu, tudod miért van ilyen nagy sza*ban kb. 30 éve közbiztonság? Neoliberalizmus, ennyi!