SG.hu·

Nyárra várható a Sejt 2.

Ha nem lett volna az REM együttes Losing My Religion című kultvideója, akkor akár úgyis kezdhetnénk a hírt, hogy Tarsem Singh indiai rendező nevét a Sejt című vizuális orgazmussal kapcsolatban hallhattuk először. Rá hat évre pedig a rendező a nálunk tavaly bemutatott Zuhanással rukkolt elő.

Az is tömör gyönyör lett, nem csoda, hogy egyelőre ő az egyik nagy várományosa a War of The Gods görög istenes film rendezői posztjának, azonban ezen sorok nem róla, hanem első filmje, a Sejt folytatásáról szólnak.

A Sejt 2. szép csendben készült el és nemrég fel is tűnt az online DVD-boltok kínálatában előrendelés céljából, hiszen Tim Iacofano folytatásfilmje június 23-án kerül majd a boltokba. Az eddig csak tévésorozatokat (24, Odaát, Traveler) dirigáló rendező filmjét írói oldaláról hárman (Alex Barder, Rob Rinow, Lawrence Silverstein) jegyzik, s a horror-thriller főszerepében Frank Whaley-t, Tessie Santiagót, Chris Brunót, Bart Johnsont és Charles Halfordot fogja látni, aki úgy dönt, hogy épp itt volt az ideje, hogy folytassák Jennifer Lopez egykori sikerfilmjét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© IMYke2.0.0.02009. 03. 23.. 15:03||#6
Nem éppen. Inkább realisták.
© neoG2009. 03. 23.. 14:25||#5
ja.azokat úgy hívják, hogy "színházba járók"
© killeragy2009. 03. 23.. 00:21||#4
Cella 2
The Cell
© winnie2009. 03. 22.. 21:36||#3
szerencsére valaki a színészetet nézi, nem csak az idomokat és szól bulvárközhelyeket😊
© jahola2009. 03. 22.. 21:30||#2
Azért jegyezzük meg a "nagyseggû" eléggé jól alakított, sztem. És nem is egy pár díjra jelölték e miatt.
Ja és nem vagyok J-Lo fan.
© IMYke2.0.0.02009. 03. 22.. 17:17||#1
Örülök, hogy nem a nagyseggû lesz a szereplõje...