Szekeres Viktor

Érkezik a Taken rendezőjének új durvulása

Az idei év egyik legnagyobb sikere Amerikában egyértelműen az Elrabolva (Taken), melyről senki nem hitte volna, hogy 100 millió fölött hozhat a tengerentúlon, főleg azért, mert európai produkció volt, s az USA volt az egyik utolsó nagy piac, ahol bemutatásra került.

Nem is meglepő, hogy Philip Morel a B13 - Bűnös negyed és az Elrabolva sikere után következő filmje műfajául is az akcióthrillert választotta, s ismét Luc Besson fogja jegyezni a forgatókönyvet, mely a From Paris With Love címet viseli. A film, mely nagyjából az Elrabolva premierjére rímelve Amerikában február 19-n kerül a mozikba (természetesen jövőre) John Travolta és Johnathan Rhys-Meyers főszereplésével készült.


Az ugyancsak európai produkció forgatása a napokban fejeződött be és a Lionsgate amerikai forgalmazó már meg is vásárolta a jogokat, így ez lesz a cég harmadik együttműködése az európai partnerrel, a EuropaCorppal, a Magasfeszültség és a Szállító 3. után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #7
    Liam Neeson miatt volt jo pl a Taken...
    Szegeny most sajnos elvesztette a feleseget...:(
  • JL666 #6
    nekem jó volt a taken, ezt is várom...
  • darXideR #5
    nekem nagyon nem tetszett a Taken. pedig szeretem a hasonló filmeket, de valahogy ez most nem jött be :P
  • CaptainRumi #4
    válasz 'ffxi' üzenetére (#1)
  • CaptainRumi #3
    Itt van John Travolta és Luc Besson írja a forgatókönyvet.

    [olvasta a cikket]
  • winnie #2
    bocs, de a takennek semmilyen hype-ja nem volt. max utóhype-ja. az emberek megnézték és körbeadták, hogy mekkora ász film.

    luc besson? amióta évente 15 filmhez adja a nevét, semmit sem jelent az. (legutóbbi szkriptjei: bandidas, taxi 4, transporter 3, artur is a villangók) liam neeson???? ez 4 kérdőjelet kap. az elmúlt 3 évben egy filmben szerepelt, a seraphum falls (jó cucc) hozott kemény 400 ezer dollárt. sosem volt közönségvonzó név, de annál elismertebb.
  • ffxi #1
    Taken-nek azért volt ekkora hype-ja, mert azért nem csak a rendezőn múlott. Ott volt pl. Liam Neeson mint színész és Luc Besson mint forgatókönyv író.

    [nem olvasta a cikket]