Szekeres Viktor

Jön az első hazai, nagy IMAX-premier

Amióta megépült az első magyar IMAX mozi a budapesti Aréna Plázában, azóta a közönség kívülről-belülről megismerhette az IMAX-lét előnyeit, azonban hiába voltak nagyon népszerűek a filmek, ha általában a 5-10-15 éves produkciókat vetítettek.

Amerikában egyre több hollywoodi kommersz filmnek (tehát nem 40 perces dokumentumfilmnek) is van IMAX-verziója, legutóbb a Watchmen - Az őrzőket lehetett Amerikában a gigantikus vásznon élvezni. S bár sem az említett film, sem a Sötét lovag nem került bemutatásra a hazai IMAX-moziban, tévedett, aki azt hitte, hogy örökre a Szafari 3D-kkel kell beérnünk.

A UIP Dunafilm tájékoztatása szerint ugyanis az április 2-án, egy héttel a világpremier után, a hazai mozikba kerülő Szörnyek az űrlények ellen (Monsters vs. Aliens) című Dreamworks animációs film nem elég, hogy a hazai 3D-s mozikban három dimenzióban lesz látható, de az Aréna-beli IMAX-ben is megtekinthető lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kisqqcs #24
    Értem, my bad :).
  • winnie #23
    ezek 3d filmek, nem imax-ek.
  • kisqqcs #22
    Szerintem nem csak dokumentumfilmek mennek az IMAX mozikban. Pl. Coraline, Volt, Véres Valentin. Persze, lehet, hogy nem annyira frissek, de akkor sem évek, hanem hetek, max. hónapok vannak a világpremierhez képest.
  • diablo1336 #21
    IMAX nem attól imax h kosárlabda pálya méretű a vászon,hanme attól ami a nevében is benne van az IMAX-nak , hogy felbontás sokkal sokkal jobb mint egy sima mozis filmnek. Ha pesten járok majd legközelebb sztem beülök megnézem majd a Monsters vs. Aliens-t.
  • winnie #20
    és mégis özönlöttek. mert bónusz volt.

    azért vicces lett volna, ha végig imax-ben készül... ott még nem tartunk. nem véletlen csak animációk és 40-50 perces doksik vannak ilyen formátumban. zömében.
  • Sance231 #19
    Mellesleg a Dark Knight az IMAX haszontalanságának tökéletes példája: a nép csak az IMAX-kamerával forgatott jeleneteket csodálhatta a nagy vásznon, a film maradék hányada a normál méretű vásznon forgott. Ez pedig erőteljesen félmegoldás.
  • Sance231 #18
    Ez sehol sem túlzás, mivel alapvetően tényleg erről van szó, az IMAX használata tulajdonképpen csupán egy jelentős képminőség-javulással jár. Szvsz a használata teljesen felesleges, mivel egyrészt marha drága, másrészt nagyon nehezen kezelhető, rémálom lehet vele forgatni, így ez egyértelműen a film "érdemi" minőségének rovására mehet.
  • mamo33 #17
    Az IMAX-nek nem feltétlen a 3D a lényege, hanem a sokkal nagyobb felbontás, ezáltal jobb minőség. Ha jól tudom egy 5 perces nyers IMAX filmtekercs kb 2000 us dollár, szóval nem olcsó mulattság IMAX-es filmet forgatni.
  • winnie #16
    köszi a linket. azt tudom,hogy nem 3d, de jó lenne végre látni is ilyet élőben, mert akkor lehetne lemérni jól.
  • bitbandita #15
    winnie a különbség kis túlzással (jóval kisebb túlzással, mint Sance231: #12 :) mint vga vs. svga. De: itt és emitt megtudhatod a lényegibb dolgokat. Kérdésedre a választ pedig majd Cristopher Nolan a Batman-Dark Knight rendezője adja meg, mert a DK imax verziója sem 3d-s.