Szekeres Viktor

Bukta az új Puskás Öcsi-film?

Múlt csütörtökön 5 új film mutatkozott be a hazai mozikban, s bizony egy kivételével mindegyik meglehetősen visszafogottan szerepelt. S hiába akadt közülük 3D-s premier, az sem váltotta meg a világot.

Pedig a háromdimenziós előadások mindig vonzzák a nézőket, legyen szó akár itthon 2D-ben is játszott filmekről, mint a Volt, vagy a csak 3D-ben vetítettekről, mint a Véres Valentin 3D. Előbbi csak Budapesten már 87 ezer nézőnél tart, míg utóbbit 29 ezren látták és szinte folyamatosan telt házakkal fut, így nem meglepő, hogy ismét magasan a legjobb vetítésenkénti bevétellel (132 ezer forint per előadás) rendelkezett a héten.

A heti sikeres premier, ahogy az várható volt, Jennifer Aniston és Owen Wilson filmje, a Marley meg én volt, mely 18614 nézőt fogott meg annyira, hogy az első hétvégéjén jegyet váltson rá Budapesten. Ez természetesen elég volt az első helyhez, hiszen a továbbra is második Gettómilliomost már csak 9311-en látták. A Coraline és a titkos ajtó mindössze a hetedik helyen mutatkozott be, Henry Selick animációja 4201 embert késztetett pénzköltésre.

Almási Tamás új dokumentumfilmjének, a Puskás Hungary-nek a teljesítménye a multiplexes vetítések ellenére is csalódást keltett, az 1944 fizető néző mindössze a 16. helyre volt a hétvégi budapesti toplistán (a 26 ezres vetítésenként átlag sem biztató...), míg az SPI premierje a nácigeneráció gyermekeiről, vagyis az A Baader Meinhof csoport 988 nézővel a 20. helyen mutatkozott be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smaszi #15
    Csak nekem tűnt fel, h. a cikk 3/4-e teljesen más filmekről szól...
  • winnie #14
    ó, együgyű barátom:) lehet, hogy kevesen járnak, de jóval kevesebben töltenek le. szám.gép? net? letöltős ismeretek? már is szűk a kör. (persze mindenki magából indul ki, de akkor az éves szinten több millió mozilátogató délibáb lenne?)
  • icemankimi #13
    moziba is kevesen járnak mindent letölthetsz a netről amit akarsz ennyi
  • narumon #12
    Szerintem sem moziba való a dokumentumfilm. Én is majd dvdn szépen otthon, mert érdekelni érdekel, de ezért nem megyek el moziba.
    A sejtjeinket mindenki látta. Nyilván, én pl nem is hallottam még róla.
  • temes69 #9
    az ilyen tahókat ki kell b*szni a nézőtérről mint macskát szarni.
  • ntom #8
    Puskás-filmről van szó, gondolom el fog vetődni rá egy pár ultra, aki nem mondható tipikusan dokumentarista alkatnak :) Ennek következményeként 2 ember is tönkre tudja tenni az egész nézőtér hangulatát (egy ilyen csodás incidens óta nem járok szombat este moziba, gyakorlatilag a 28 nappal később-et röhögte végig egy pár befüvezett hülyegyerek).
    A letöltési számokkal nem értek egyet, szerintem jóval többen le fogják húzni, mint ahányan moziban nézik.
  • avman #7
    otthon csücsülnek a seggükön, és kb. 1 % arra vár, h leadja a dunatv egy éjszakai sávban, mert kb. oda is való.
  • winnie #6
    egyrészt igaz, másrészt meg komolyan hiszed, hogy egy doksira pofázó, kajázó emberek ülnek be? bárhol aláírom neked, hogy a filmet moziban többen fogják megnézni, mint amennyien letöltik vagy megveszik dvd-n. persze egyik sem lesz nagy szám.

    vajon hol vannak a tévében csak discovery-t nézők és a hollywoodi filmektől herótot kapók ilyenkor? nyilván mónika show-t és hollywoodi filmeket néznek.
  • Okisz #5
    Egyetértek!
  • ntom #4
    Értékesebb, ebben egyetértek. Viszont a vászonméret + hangzás, amiért elvileg fizet az ember, nem erre van kitalálva.
    Otthon jobban koncentrál rá az ember a gép/tv előtt, nem kell hallgatni a szomszéd székekből jövő pofázást + kajáláshangokat. Azokat a transformers és tsai elnyomják, puskás 40 éves felvétele nem.