Ötvös Tibor

Kész a Riddick 3 forgatókönyve

Hamarosan megjelenik az egyszer már szép sikert aratott Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay című FPS feldolgozása, mely alkalomból Vin Diesel kicsit többet is elárult a franchise-ról.

Talán maga David Twohy sem hitte volna, hogy az alacsony költségvetésű sci-fi akciója, a Pitch Black - 22 évente sötétség által megteremtett Riddick alakja ilyen pályát fut be. Míg a kifejezetten a kopasz hősre kihegyezett A sötétség krónikája megbukott, addig a Butcher Bayen játszódó FPS világsiker lett. Korábban már felröppent a hír, miszerint a játéknak köszönhetően a DVD-eladások alaposan megugrottak és emiatt a gyártó Universal stúdió ad egy utolsó lehetőséget a karakternek.



Ezt már maga Diesel is megerősítette, ám a napokban a Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena kapcsán adott egyik interjújában elárulta, hogy nagyon szépen haladnak a dolgok a film körül és hogy Twohy végre elkészült a forgatókönyvel is. Hozzátette, hogy a játék megjelenése után (április 7.) többet is megtudhatunk a harmadik részről. Addig azonban legyünk türelemmel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #17
    "
    A második résznél már a széles közönség is tudta, ez 3 (+1 ?) részes lesz - "

    az jó, mert más meg nem. az, hogy mit akartak, mit terveztek az más tészta, igazából senki sem számított arra, hogy ekkorát fog bukni a chronicles of riddick - 6 évig nem is mertek folytatást csinálni.sőt, az se biztos hogy lesz (engem meglepne a riddick 3., ha lenne.)

    (minden adva volt a sikerhez, a korrekt első hétvége után mégis menekültek a nézők:( nem is csoda, hogy diesel a köv. 4 évben 2 filmet készített, egy gyerekfilmet meg egy ügyvédeset. sajnos a babylon ad buktája sem segítette elő a nagy comeback-et, de remélem, hogy tényleg akciókirály lesz egyszer,mert nem hogy akciófilmben alig szerepelt még, de még filmszerepe sincs annyi, mint lehetne:)
  • Nethyrrea #16
    ha nem csinált volna twohy a jóféle pitch black világból, ami amúgy egy kvázi realisztikusnak mondható világú scifi horror volt (az űrutazásra meg ilyesmi gondolok főleg), egy nyálas kosztümős scifit, akkor jobb lett volna.
  • IMYke2.0.0.0 #15
    Pitch Black - B kategóriás VHS filmnek indult [leírtam a sztoriját ezerszer] - el lehet képzelni, mekkorát kellett üssön ahhoz, hogy az eleve 3 részesnek tervezett videotéka film szélesvászonra kerüljön!!!
    A PB egy olyan korszakot zárt le, amit a "Saw" próbált behozni a saját kategóriájában - minimalista sallang és mégis maximalista tartalom [a nézőre van bízva ugyanis minden "hozzáképzelése" - in medias res.]

    A második résznél már a széles közönség is tudta, ez 3 (+1 ?) részes lesz - így is állt hozzá. Nem véletlen, hogy epikusabb is az a fejezet.
    Epikus elem például az, hogy van már mesélőnk (Elementál), így az az érzete a nézőnek, hogy egy már történelmi személyről szóló filmtrilógiába csöppent...
    A hatás nem maradt el. A B kategóriás filmmel indító Vin Diesel akció-király, Riddick karaktere - számomra - egyenlő Ripley-ével: ikon.
  • beef #14
    Igen, az.

    Atisz: nekem pont a 2. rész a zseniális, az első kevésbé érdekelt, bár tetszett az is.
  • Atisz #13
    A sötétség krónikája túlságosan látványközpontú lett - sokat markolt, kevesett fogott. Az első rész a maga puritánságával valóban zsniális volt.
    A játékhoz is volt szerencsém. Az azonban a túlságosan komor és klausztrofób hangulatával (ami mondjuk nagyrészt az engine korlátainak a számlájára írható) nem igazán fogott meg (bár tény, hogy olyan akciójeleneteket és korrekt átvezetőket kevés játékban látni).
    Ez persze megoldható lenne kicsit több kültéri jelenettel (ami mondjuk necces, lévén egy földalatti börtönről van szó).
  • blaze #12
    A bővített verzióhoz sajnos még nem volt szerencsém (Riddick 2). Nézegetem az imdb-én, itt "director's cut"-ként van feltüntetve, tehát erre a rendezői változatra gondoltok bővített verzió alatt?
    A rendes 119 perc, a rendezői meg 134.
  • smaszi #11
    "Szóval szerintem etalon volt a második rész is, de szigorúan csak a bővített verzió."

    Úgy bizony, anélkül kicsit érthetetlen néhány jelenet...

    winnie: Mi az hogy még nem láttad? Azonnal leülni, és megnézni...
  • winnie #10
    ehh, erről csak az jut eszembe, hogy a mennyire vártam a riddick 2-t és még mindig nem néztem meg. elő kéne bányászni... szóval "ehh". remélem idén sor kerül rá.
  • cateran #9
    Hmmm szvsz a Vin Diesel által megformált Riddick egy überalfahím..az a típus,akit az emberiség 99,9999999% szemrebbenés nélkül elfogadna vezetőnek:)(mentálisan,fizikailag magasan az átlag felett..) 1 ilyen figurával pedig ki ne szeretne azonosulni?:) Másrészt a viselkedése (különösen a CoR-ban)az abszolút túlélő..nem érzelgős "én fasza csávó vagyok, mindenkit megmentek" hanem reális "There is only one speed... my speed."....
    1 szó, mint 100..én vevő vagyok további részekre,csak ne nyálasodjon el Riddick karaktere (bár az 1. rész pszichopata gyilkosa megközelítés után a 2. részben már "emberközelibb"...sajna)
  • beef #8
    Teljesen egyetértek veled, én is pont így látom. Nem is értem miért nem a bővitett verzió ment alapból, hiszen talán pár (igen fontos!) képkockával több csak.
    Azt hiszem itt az idő újra megnézni :)