Szekeres Viktor

Íme a legújabb Star Trek trailer

Az ember amikor először meglátta a Star Trek-film előzetesét, talán nem is gondolta volna, hogy egy újabb Űrszekerek mozi trailerjének képsorait nézi, de persze a földi járműves jeleneteket követő űrhajós snittek után minden a helyére került.

Ha jól számoljuk, a mellékelt előzetes immáron a harmadik (vagy a negyedik) a Star Trek-trailerek sorában, gondolkoztunk is, hogy érdemes-e kirakni, de hosszas hümmögés után az "igen" válasz mellett döntöttünk. Legyen ugyanis bármilyen J.J. Abrams új mozifilmje/feldolgozása/folytatása, az előzetes pazar.


Az biztos, hogy a Felicity, az Alias és a Lost - Eltűntek című sorozatok készítője sikeresen teremtett meg egy új Star Trekes látványvilágot, most már csak Alex Kurtzmanben és Roberto Orciban kell bíznunk, hogy valóban jó történetet vetettek papírra forgatókönyv gyanánt. Május 7-én fog kiderülni, hogy jogos-e a bizalom, hiszen ekkor mutatja be a Star Treket itthon a UIP Dunafilm - ahogy azt világpremiereknél már megszokhattuk, egy nappal az amerikai bemutató előtt.

A film sokak örömére szinkronnal kerül a mozikba, de ahogy megszokhattuk, egy feliratos kópia is lesz belőle.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #37
    Mert minden filmben manapsag alap kovetelmeny mar a szex, meg a horrorban is. Legalabbis annak veszik, es ez mar kicsit unalmas enyhen csopogos....
  • kicsizoz #36
    Köszi a kiigazítást!
  • finaltrekker #35
    Azért mert posztkommunista a Föderáció még létezik a magán tulajdon. Sőt volt már olyan is, hogy valakinek egy egész bolygója volt (az egyik sorozatban). Pénz pedig van. Minden föderációs polgár ellenszolgáltatás nélkül kap kreditet, amit a Föderáció területén kívül átválthat és elkölthet, Föderáción belül pedig kredit nélkül is mindent megkap ingyen.
  • finaltrekker #34
    A Star Trek-nek nincs "kimondott" írója. A sorozatokat és filmeket 40-50 személy írta, a szereplők is változtak benne, a helyszínek is. Az egyetlen ami állandó benne az maga a világ.

    Egyébként nem értem miért angol tréler van beszúrva, ha már van szinkronos is. SG rulez.
  • TeDDyRuSh #33
    Igen ez moziban kell megnézni. A ST feelingre én is kíváncsi vagyok, hisz az uccsó szériát azzal bacták el, hogy baromi akció dúsra akarták csinálni és halál gagyi díszlete lett. Remélem ezek az ifjonc tisztek, nem mind Street Fighterek. Baromi látványos lesz, ez már most látszik. Az előző két bemutatót is érdemes megnézni. Az első nagyon odabasz, főleg, hogy az égvilágon nem mond semmit, de az érzés nagyon megvan.
  • kicsizoz #32
    Hát bizony...
    Gene Roddenberry 91-ben meghalt, utána amennyire tudom a felesége vitte (próbálta) tovább a szellemiségét, de ha jól tudom már ő sem él...
  • kicsizoz #31
    Azért még arra is kíváncsi leszek, hogy a motort amin száguldozik, vételezte egy raktárból, vagy a sajátja? Mert ügye a lényeg, hogy egy utópisztikus kommunista társadalom van a star trek-ben, ahol mindenki csupán az erkölcsi elismerésért dolgozik, nincs magántulajdona, és nincsen fizetése, minden szükségletét a "föderáció" biztosítja (ha jól emlékszem az elnevezésre). Az ember immáron a megkérdőjelezhetetlen jóság, tetteit is ez vezérli. Ez is nagyon lényeges egy star trek film esetében, remélem erre is figyelnek...
  • kicsizoz #30
    Ok, meggyőztél, bizakodjunk...
  • sandor8206 #29
    na, kb. ez LESZ majd
  • sandor8206 #28
    kb. ez majd