Szekeres Viktor

Zöld lámpa a Péntek 13. folytatásának

Ahogy az várható volt, a jó start után a Warner folytatni fogja a felújított Friday The 13th-sorozatot, mely eddig két hét alatt 72 millió dollárt termelt, ebből csak Amerikában 58 milliót, ami azonban jelzi, hogy aki akarta, már az első hétvégén megnézte a filmet.

Ugyanis a második hétvégére az átlagos 50%-os és a horroroktól megszokott 60-65% csökkenés helyett a Péntek 13. bevétele brutális 80%-kal csappant meg, ami egyrészt arra utal, hogy a filmről szóló vélemények nem a legpozitívabbak, másrészt pedig arra is, hogy aki látta, annyira látni akarta, hogy az első pár napon tekintette meg azt. (A minőségről mi, magyarok sajnos csak májusban győződhetünk meg.)

A Hollywood Reporter információi szerint addig talán el is fog készülni a folytatás forgatókönyve, ugyanis a Warnerhez tartozó New Line és Platinum Dunes elkezdte tervezni a második részt. Az első epizód írói, Damian Shannon és Mark Swift, talán ebben a pillanatban is hegyezik ceruzájukat (töltik laptopjukat), hogy papírra vessék a cím utáni szavakat a Kristály-tavi gyilkos újabb kalandjairól, mely természetesen vadonatúj sztori lesz, nem az eredeti sorozat darálását fogja követni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csak77 #1
    Aki látta azt a hivatalos előzetest, amiben számolnak 13-ig, az már látta is az egész filmet. :)