Szekeres Viktor

Neves filmsztár rendezheti az Alkonyat 3. részét

Miután az első Alkonyat-film rendezőjét rövid úton kipenderítették (iparági pletykák szerint csak az operatőr és a vágó érdeme a fogyasztható végtermék), a második rész rendezését az a Chris Weitz vette át, aki nemrég megbuktatott egy jobb sorsra érdemes fantáziafilmet.

Bár az Arany iránytű nemzetközileg nagy siker lett, az amerikai bukásnak köszönhetően valószínűleg nem kapunk több részt a Dark Matter-sorozatból, így Weitz felszabadulván azonnal az Alkonyat 2. részének, az Újholdnak az előkészületeibe vethette magát, s csak remélni tudjuk, hogy az Egy fiúról című filmből ismert formáját hozza.

Hogy szabad-e kérni Drew Barrymore-tól, aki az Entertainment Weekly szerint a harmadik epizódot rendezi, azt, hogy az Eclipse esetében a Whip It!-ben mutatott formáját hozza, még nem tudjuk, hiszen nem láttuk a filmet, azonban, ha sikerült felülmúlnia Catherine Hardwickét, az Alkonyat rendezőjét, akkor a 2010. június 30-án bemutatásra kerülő, harmadik Stephenie Meyer-adaptáció remélhetőleg végre fel fog érni a könyvek által generált hatalmas hype-hoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jahola #2
    Kinek a papné...
    Amúgy meg lesz több Dark Matter rész, az imdb szerint.
    Kíváncsi leszek Drew rendezésére...
  • daswalker #1
    Lehet hogy az én hibám, de fel nem tudom fogni, hogy mit esznek az emberek ennyire ezen a filmen.
    Én láttam az 1. részt, de szerintem bűn rossz.

    De mondom, az én szerkezetemben lehet a hiba, mert nekem már a High School Musical se tetszett...