SG.hu·

Eddie Murphy játszhatja el Richard Pryort

Vajon melyik az igazi Eddie Murphy? Régen nem volt kérdés, azonban a színész a 80-as évekbeli humoros filmjei után a nevetést komolyságra cserélte fel a Dreamgirls-ben, mely Oscar-jelölést is eredményezett neki.

Azt hihettük volna, hogy Murphy ezután megkomolyodik, de szerencsénkre/sajnos ez nem így történt, hiszen a népszerű musical óta két hatalmas luftot rugott a Norbittal és az Üresfejűvel. Most azonban úgy tűnik, hogy feledtetni próbálja az említett filmeket.


Bill Condon író-rendező, aki a Dreamgirls-t is készítette, ugyanis életrajzi filmet készítene saját forgatókönyvéből Richard Pryor-ról Murphy-vel a főszerepben. A 2005-ben elhunyt népszerű komikust utoljára a Lost Highway-ben láthattuk, de itthon legtöbben Gene Wilder partnereként emlékeznek rá a Dutyi-diliből vagy a Vaklármából.

A Richard Pryor: Is It Something I Said? címet viselő szkript valószínűleg független produkcióban kerülne legyártásra, a rendező reményei szerint legalább 30 millió dollárból. Murphy pedig valahol logikus választás lenne, hiszen annak idején, a 87-es Eddie Murphy Raw-ban utánozta is Pryort, mint a mellékelt videón is látszik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© schrank2009. 03. 02.. 09:29||#8
mirõl beszélsz tök ugyan az a vékony nagypofájú kisembert játszó karakter de tudom ti jobban szeretnétek ha a leszolizott dzsimkeri játszaná <#hehe>
© smaszi2009. 03. 01.. 23:30||#7
És ez a munkásságának az idelye...<#vigyor3>
© smaszi2009. 03. 01.. 23:28||#6
"1961–present"

Még igen...<#bee1>
© Aldo Moro2009. 03. 01.. 23:11||#5
És Gene Wilder él még?
© smaszi2009. 03. 01.. 22:48||#4
...mármint Pryor...
© smaszi2009. 03. 01.. 22:48||#3
szerintem is....félre ne értsetek, nincs semmi baj Eddy-vel, de õ egy teljesen más "figura"...ennyi...<#beka2>
© ldavid2009. 03. 01.. 21:14||#2
valami kevésbé ismert színész jobb lenne szerintem
© xido2009. 03. 01.. 21:06||#1
Nem mellékesen pedig még együtt is játszottak a Harlemi éjszakák címû filmben