Szekeres Viktor

Már premier előtt megbukott a Street Fighter 2.?

Bár a képek és az előzetesek alapján sem fűztek túl sok reményt a Street Fighter 2. részéhez, a Street Fighter: The Legend of Chun-Li sikeréhez, s az abból egyenesen következő esetleges harmadik részhez, úgy tűnik, hogy a film forgalmazója is eltemeti az SF2-t.

Mi másnak köszönhető, hogy a 20th Century Fox mindössze 1000 moziba engedi be a premiert, holott a szélesebb közönségnek szánt filmek általában 2500 és 4000 moziban szoktak startolni. (De elég megemlíteni azt, hogy az eredeti Street Fighter-film is 1671 filmszínházban nyitott, pedig akkor jóval kisebb volt a választék.) Az 1000 mozis premier valószínűleg a tesztvetítéseknek és a stúdiófők véleményeinek köszönhető, valamint előrejelzi azt, hogy az első hétvégén a film nagyjából 2,5 milliós bevételre számíthat, ha közepesen jól szerepel.

A kommersz filmhez képest ultra alacsony moziszám azért is meglepő, mert a héten egy nagy premier sem lesz, mindössze a Jonas Brothers 3D-s koncertfilmjét mutatják be a tiniknek valamivel több mint 1000 moziban (itt a kevés mozi a film 3D volta miatt érthető, és valószínűleg így is 20-30 milliót fog összekalapozni a film az első három napon). Ezek tekintetében talán nem is meglepő, hogy a hazai premier sincs kiírva, valószínűbb a DVD-s megjelenés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Paddy #8
    A válaszomban nem agresszió van, hanem a film minőségét tükrözi vissza.
    Viszont te nem igazán szóltál hozzá a filmhez.
  • FoodLFG #7
  • Ajnasz #6
    Valami baj van? olyan sok agressziot latok a hozzaszolasodban.
  • Paddy #5
    Ritka szar film volt az első is, a második is szintén akkora fos lesz mint az első...és akkor a másik nyomorék filmet-a Dragonballt-még meg sem említettem.
  • Lordboxi #4
    de
  • Vorpal #3
    ok ok a müzlit megveszem ha mellek vannak rajta de azért álljon meg a menet - mindent nem lehet jó nővel eladni.
  • torcipepe #2
  • avman #1
    hmm. engem is temethetnének Kristin Kreukkal egy összkomfortos koporsóba, élve, pár napra...